Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Várják a jelöléseket a közszolgálati elismerésre Nyomtatás E-mail
Írta: Havasi Timea   
2020. július 28.
Idén is átadja a közszolgáltatásban dolgozók munkáját elismerő okleveleit az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért. A díjat olyan személy kaphatja, aki legalább öt éve dolgozik Székesfehérváron az önkormányzati vagy állami szférában, és elkötelezetten segíti a helyi civil szervezetek munkáját. A díjazottakra bárki megteheti a javaslatait augusztus 20-ig. Az elismerő okleveleket a szeptemberi Civil Napon adják át.

 

 

A helyi közszolgáltatások szervezői, az önkormányzati intézmények, a közszolgáltató cégek és az állami szervezetek fontos partnerei a civil szférának. A közszféra dolgozói és a fehérvári nonprofit szervezetek munkatársai folyamatos kapcsolatban állnak egymással, segítik, kiegészítik egymás munkáját. A közszolgáltatásban dolgozók személyes elköteleződése, támogató hozzáállása elengedhetetlenül szükséges a civil szektor programjainak, rendezvényeinek, szolgáltatásainak sikeres vcmegvalósításához.  

Az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért 2017-ben díjat alapított, mellyel a civil társadalom kifejezheti a megbecsülését a közszolgáltatásokban dolgozók iránt. Az elismerést olyan magánszemély kaphatja meg, aki legalább öt éve dolgozik állami, önkormányzati intézménynél, szervezetnél vagy többségi önkormányzati tulajdonú vállalkozásnál, és munkájával, hozzáállásával elkötelezetten segíti a helyi civil szférát. Évente legfeljebb három ilyen munkatársnak adományozható az elismerő oklevél.

Az alapítvány augusztus 20-ig várja a javaslatokat a díjazottakra a Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges e-mail címen.  Az okleveleket a Székesfehérvári Civil Napon adják át szeptemberben.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >