Kezdőlap arrow Sport arrow Vidi: "erős" iksz a Slovan ellen
Vidi: "erős" iksz a Slovan ellen Nyomtatás E-mail
Írta: Mátay Balázs   
2020. július 29.
Második felkészülési találkozóján is döntetlent játszott a MOL Fehérvár FC, ám a másodosztályú Haladás elleni vérszegény 0-0-át követően három nappal a szlovák bajnok pozsonyi Slovan otthonában elért 2-2 már sokkal reményt keltőbb képet mutatott.

 

 

Márton Gábor együttese 25 perc után kétgólos hátrányba került, két szabadrúgást követő szituációból, de néhány perccel később - ugyancsak egy pontrúgás után szerzett - Stopira fejessel visszajött a meccsbe a Vidi, majd a második játékrész közepén Bamgboye egalizált egy 15 méteres lövéssel. Amennyiben azt nézzük, hogy Petrjak nem kapott meg egy jogosnak tűnő büntetőt, s Bamgboye a gólja mellett egy kapufát is lőtt, akkor nem túlzás azt állítani, hogy a Vidi állt picit közelebb a győzelemhez, mindazonáltal a látottak alapján a döntetlen igazságos.

 
A kakaskodásokkal és kemény belépőkkel tarkított, feszült hangulatú összecsapás után a fehérvári egylet visszatért Bükkfürdőre, ahol folytatja az edzőtáborát. A harmadik tesztmeccsre augusztus 1-én, szombaton a szlovén NS Mura ellen kerül sor, Szombathelyen.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >