Kezdőlap
Az emberi érzelmek felé vezető út Nyomtatás E-mail
Írta: Csordás Csilla   
2020. július 31.
Új bemutatóra készül a Székesfehérvári Balett Színház. Októberben láthatja a közönség a Carmen című előadást, amely három részből áll: Carmen, Arrhythmia, Szeszély. Ez utóbbi koreográfusa a világhírű Alexander Ekman. A koreográfus betanító balettmestere, Mathilde Van de Meerendonk ezen a héten együtt dolgozik a fehérvári táncosokkal.

 

 

A modern társadalom káosza és erős emberi érzelmek jelennek meg a Szeszély táncnovellában, amelyet egy egész estés, új, színházi bemutató keretében láthat majd a fehérvári közönség októberben a Vörösmarty Színházban.  Az alkotói folyamatba tekinthettek be a sajtó képviselői ma a Székesfehérvári Balett Színház próbatermében.

Mint azt Egerházi Attilától megtudtuk, a Carmen-est három részből áll: a Carmen mint cselekményes balett, táncdráma és az Arrhythmia táncnovella az ő koreográfiája, míg a Szeszély (WHIM) koreográfusa Alexander Ekman. „Társulatunknak megtiszteltetés és értékmérő, hogy a világszerte elismert művész koreográfiáját előadhatjuk. A darab nagyon izgalmas, és sokat tanulhatnak belőle a táncosok. Vidám, lendületes, pezsgő előadás lesz, amely megragadja a nézők szívét, lelkét.”

A koreográfia betanítója, Mathilde Van de Meerendonk balettmester közel egy hete dolgozik együtt a fehérvári társulattal. „Nagy örömmel tapasztaltam meg a hét során, hogy a fehérvári társulat vezetése és tagjai elkötelezettek, és nagyon magas szintű művészeti munkát végeznek, jó velük együtt dolgozni.” – mondta Van de Meerendonk. Ez a darab egy csoportról szól, s benne az emberekről, akik olyan érzelmeken mennek keresztül, amelyeket a napi életben nem mutatunk meg. Az őrültség, a vágy különböző formái válnak láthatóvá a tánc nyelvén, tette hozzá.

Mathilde Van de Meerendonk a hágai konzervatóriumban végzett. Táncos pályafutását az NDT társulatában kezdte (Nedelands Dans Theatre). Szabadúszóként 1981-től kezdett dolgozni Barcelonában különféle táncprojektekben. Vendégmesterként alkotott Goteborgban, Amszterdamban, Sydnyben, a Finn Nemzeti Balettben, a Dán Táncszínházban. Az utóbbi több mint 10 évben a IT Dansa (Barcelona) fiatal tánctársulatának oktatója az Institut del Teatre Tánckonzervatóriumában. Ekman repertoárjának betanító balettmestere.

A Carmen-estet a tervek szerint október 21-én mutatja be a Székesfehérvári Balett Színház a Vörösmarty Színházban.     

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >