Fraller Ildikó, ÖKK: Az első, 2017-es könyved, a Tisztuló égbolt után hamarosan megjelenik Az imitátor – mi jellemzi az új kötetet? Honnan jött a cím?

Prax Levente: Hasonlóan a Tisztuló égbolthoz Az imitátorban is hét írás lesz, kicsit hosszabb, nagyobb terjedelmű elbeszélések. A hétből kettő más szerzők életművére reflektál, erre utal a kötetcím – ők Boris Vian és Bruno Schulz. Utóbbi talán kevésbé ismert Magyarországon, bár a teljes életművét kiadták; lengyelországi zsidó alkotó volt, akit a II. Világháború alatt gyilkoltak meg. Választásom oka a groteszkre való hajlam, ezek a szerzők közel állnak hozzám. A többi írásra is a groteszk hangvétel jellemző, így ebben az értelemben a második kötet abszolút folytatása a Tisztuló égboltnak. Az előző kötettől eltérően viszont több szöveg is erősebben reflektál a mai világban zajló folyamatokra.

ÖKK: Melyik a szerinted a rád leginkább jellemző elbeszélés, ami az írói stílusodat tükrözi?

P.L.: A Kakas a Bruno Schulz-féle alapokra épül: egy megnevezetlen ország megnevezetlen kisvárosában élnek a novella szereplői. A főhős – hogy a saját kicsinyes életét valahogy jelentéstelibbé tegye – a díszbaromfik iránt kezd el rajongani, azokat mániákusan gyűjtögeti. Míg egy napon, bármilyen előjel vagy nyilvánvaló ok nélkül ő is kakassá változik. A családja kihasználja a helyzetet, és turnéra indul vele az országban, hogy különféle trükköket mutattassanak be vele a fellépéseken.

ÖKK: Hogyan alakult ki a stílusodat meghatározó groteszk-abszurd látásmód? Milyen személyes attitűdöt jelent ez a viszonyulás?

P.L.: A kezdetektől jellemző rám. Akármibe fogok bele, paródia lesz belőle, úgy érzem. A jelenkori világ leírására a groteszk, az abszurd eszközei a leginkább alkalmasak. Például a Budapest című kisregény, a kötet leghosszabb írása egy nagyon apokaliptikus hangvételű történet lesz a fenti stíluseszközök alkalmazásán túl is: ennek a világnak az állapotát másképpen nem lehet megragadni, csak ilyen módon. A kritikus szemléletre helyezem a hangsúlyt, megoldásokat nem nagyon kínálok, az írásaimnak általában nincsen pozitív végkifejlete… Az első kötet címadó novellája is csak látszólagos happy enddel ér véget.

ÖKK: Milyen groteszk motívumok jelennek meg az új kötetben?

P.L.: Lesz például egy másik elbeszélés is, amiben központi szerepet játszik az átváltozás: annak a főszereplője kutyává fog átalakulni – egy teljesen más környezetben, teljes más indokokból. A Gerald Afrikában címűben pedig a főszereplő egy szenzációhajhász riporter, aki elmegy egy afrikai polgárháborúba, hogy ott készítse el a legújabb anyagát, de minden kicsúszik a kezei közül, egyre reménytelenebb helyzetekbe sodródik. Az abszurd jelleget a szereplők irracionális viselkedése is erősíti, egy adott helyzetre egészen oda nem illő reakcióik vannak.

ÖKK: Mikor tarthatják kézben az olvasók először Az imitátort?

P.L.: A kötet a Napkút Kiadónál jelenik meg, várhatóan szeptember 30-ig. Most a korrektúránál járunk. Az új kötetből a Kakas című írásom tavaly már megjelent, egy másik pedig a következő VÁR-számban fog, illetve A restaurátor című írás a győri Műhely, a Gerald Afrikában pedig a Balaton-felvidéki Tempevölgy folyóiratban kerül publikálásra.

ÖKK: Mi lesz a folytatás?

P.L.: Úgy gondolom, most már regényt fogok írni, az első kötet címadó, hosszú elbeszélésének szereplőivel. Ez a terveim szerint az előzményszöveg előzetes ismerete nélkül, önállóan is élvezhető lesz.


Mindkét kötet megjelenését a Lánczos-Szekfű ösztöndíj támogatta; a Tisztuló égbolt a Vörösmarty Társaságnál és a szerzőnél érhető el.