Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Páprádi Anna Bíborka Magyarország új Mézkirálynője
Páprádi Anna Bíborka Magyarország új Mézkirálynője Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta - FMC   
2020. szeptember 07.
Páprádi Anna Bíborkát választották meg idén Magyarország úgy Mézkirálynőjének. Az Abán élő fiatal lány immár két éve dolgozik azon, hogy közelebb vigye az emberekhez azokat az értékeket, melyeket a méhek munkássága hordoz.

 

 

Minden évben megrendezik Jászberényben a Nemzetközi Mézvásár és Méhésztalálkozót, melynek keretén belül Mézkirálynőt is választanak. Az immár 24 éve tartó hagyomány során a Mézkirálynő-címre pályázóknak komoly próbákon kell teljesíteniük.

A jelöltek három területen mérettetik meg magukat: a méhészetről, méhészeti termékekről való tudásukat egy írásbeli teszt során, a kommunikációs készségeiket a közönség előtti bemutatkozáskor, a marketinges ötleteiket pedig a zsűrivel való elbeszélgetésben mérik fel a bírák. Az adott területeken nyújtott teljesítményeket pontozzák, s a végeredmény alapján derül ki, hogy ki lesz az év Mézkirálynője, illetve, hogy kik érdemlik meg az Udvarhölgy címet. Természetesen van közönségdíj is – erről a jelenlévő méhészek szavazatai döntenek.

Tavaly az I. Udvarhölgy és a Közönségdíj nyertese is Páprádi Anna Bíborka lett, aki idén végre a koronát is megszerezte.

 

 

"Idén a vírushelyzet nem tette lehetővé a hagyományos mézkirálynő választást, ezért a bizottság úgy döntött, hogy felkérik a tavalyi hármast, Mézkirálynőnek pedig a tavalyi közönségdíjast választják" – mesélte az Abán élő fiatal lány. "Így lett az I. Udvarhölgy Busi Adriána, a II. Udvarhölgy Szemerits Eszter, engem pedig Mézkirálynőjüknek választottak a méhészek."

 

A Mézkirálynő és Udvarhölgyei feladatai közé tartozik, hogy egy éven át képviseljék a magyar méhészeket és a termelői magyar mézet.
 

"Mondhatni, a mi feladatunk az, hogy közelebb vigyük az emberekhez azokat az értékeket, amiket a méhek munkássága hordoz.” – árulta el az új Mézkirálynő – „Ez a hídépítés több formában történik, melynek részét képezik a személyes találkozások a különböző rendezvények alkalmával, az iskolákban, óvodákban tartott Mézes Reggeli programok, a közösségi médiában való jelenlét, a sajtónyilatkozatok és a kisfilmszereplések. Emellett a méhészeknek is tartunk szakmai előadásokat. Így két év távlatában úgy gondolom, hogy Mézkirálynőnek lenni hivatás. Olyan dolog, amit az ember úgy tud csak jól csinálni, ha abba a szívét is beleadja, hiszen a mesébe illő felvonulások és a korona mögött rengeteg munka és odaadott hétvége van, s ugyanakkor életre szóló élmények és rengeteg öröm is egy fontos cél érdekében. Összességében tehát megéri az időt, energiát, s boldog vagyok, hogy a részese lehetek ennek a folyamatnak!"

 

 

A cikk folytatása elolvasható az alábbi linkre kattintva:

https://fmc.hu/2020/08/30/a-fejer-megyei-papradi-anna-biborka-magyarorszag-uj-mezkiralynoje/

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >