Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow A közösségekért végzett munkáért adtak át elismeréseket
A közösségekért végzett munkáért adtak át elismeréseket Nyomtatás E-mail
Írta: Fraller Ildikó, Simon Rita   
2020. szeptember 18.
Elismerő oklevelet adományozott három közszolgáltatásban dolgozó személynek az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért: a székesfehérvári civil szervezetek és a helyi közösség munkájának önzetlen segítéséért, fejlődésük támogatása elismeréseként kapta Heim Ildikó, Schneider Istvánné és Csete Gábor. Az elismerés átadó ünnepségére sajtótájékoztatón került sor, melyen részt vett Róth Péter alpolgármester, Németh László, az Alapítvány kurátora és Domokos Tamás, az Echo Network Koordinációs, Beruházó és Finanszírozó Zrt. vezérigazgatója.

 

 

Az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért 2017-től adományoz elismerő oklevelet olyan magánszemélyeknek, akik legalább öt éve dolgoznak állami, önkormányzati intézménynél, szervezetnél vagy többségi önkormányzati tulajdonú vállalkozásnál a megyeszékhelyen, és sokat tettek a civil szervezetekért és a helyi közösségért. A közszolgáltatásban dolgozók személyes elköteleződése, támogató hozzáállása nélkül a civil szektor programjai, szolgáltatásai, rendezvényei nehezebben tudnának megvalósulni: a kölcsönös együttműködés a záloga az eredményes munkának.

A javaslatok, majd a kurátori értékelés alapján 2020-ban Heim Ildikó, a Székesfehérvári Polgármesteri Hivatal Közművelődési és Civil Kapcsolatok Irodája munkatársa, Schneider Istvánné, a Székesfehérvári Járási Hivatal járási hivatalvezető-helyettese és Csete Gábor, a Székesfehérvár Városgondnoksága Kft. természetvédelmi szakmai vezetője kapták az elismerést.

A civil szektornak az évről évre átadott elismerése a közszolgáltatásban dolgozók részére országosan kiemelkedő, nem sok városban létező jógyakorlat, fejezte ki Róth Péter alpolgármester. Idén olyan személyek kapják, akik nagyon megérdemlik, rászolgáltak erre az elismerésre, mondta, és azt a reményét fejezte ki, hogy ez további ösztönzést ad a munkájuk elvégzéséhez. A kiemelkedő, de közben nem feltétlenül látványos munkát végző díjazottaknak gratulált a város közössége nevében. A negyedik alkalommal átadásra kerülő elismerésről Németh László, az Alapítvány elnöke azt fogalmazta meg, szerencsés helyzetben vannak a Székesfehérváron munkálkodó civilek, mert a város támogatja a működésüket, olyan munkatársakkal, akik mindig készek segíteni a civil szervezetek tevékenységét. Domokos Tamás, az Echo Network Koordinációs, Beruházó és Finanszírozó Zrt. vezérigazgatója azt mondta, hogy a rendkívüli idők azt mutatják: a szektorok összefogása, kooperációja nélkül nincs problémamegoldás, a jó működés pedig kölcsönösen feltételezi egymás munkáját. Székesfehérvár ebből a szempontból példaértékű település ennek a fejlődésében, tette hozzá a partnerséggel kapcsolatban.

Az elismertek:

Heim Ildikó a Polgármesteri Hivatal Közművelődési és Civil Kapcsolatok Irodájának munkatársa
2007 óta végzi a civil szervezeti rendszerrel kapcsolatos feladatokat, ellátja a különféle szervezetek működésének, tevékenységének támogatásával és szakszerű tájékoztatásával kapcsolatos teendőket. Rendszeres kapcsolatot tart az önkormányzati fenntartású intézményekkel, az egyházi és civil szervezetekkel, valamint a társadalmi felelősségvállalási tevékenységet folytató vállalkozásokkal, ezenfelül segíti az egyes szektorok közötti partnerség kialakítását, erősítését. Segítséget nyújt a civil szervezetek részére ügyeik gyors és hatékony intézésében. Szakmaisága, lelkiismeretessége kedves, előzékeny természettel párosul, nagyon jó kapcsolatot ápol az ügyfelekkel. A szervezetek és intézmények vezetői, képviselői, valamint a hivatali munkatársai egyaránt bizalommal fordulhatnak hozzá!

Schneider Istvánné, a Székesfehérvári Járási Hivatal járási hivatalvezető-helyettese
Schneider Istvánné több mint 20 éve dolgozik a közigazgatásban. Fogyasztóvédelmi területen vezetőként különböző beosztásokat töltött be. Valamennyi munkaterületen törekedett a civil szervezetekkel való együttműködésre, kapcsolattartásra. Több alkalommal maga is tartott szakmai tájékoztatót különböző nonprofit szervezet tagjainak, illetve vezetőként nemcsak lehetővé tette, hanem támogatta, elősegítette azt, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság munkatársai minél szélesebb körben tudják ismertetni a fogyasztókkal az alapvető jogaikat. Jelenlegi beosztásában, a Székesfehérvári Járási Hivatal hivatalvezető-helyetteseként is elsődleges szempont a számára a civil szervezetekkel való együttműködés, a székesfehérvári járásban élők problémáinak a megoldása.

Csete Gábor, a Székesfehérvár Városgondnoksága Kft. természetvédelmi szakmai vezető
Csete Gábor a munkáját hivatásának tekinti. A civil szférában is otthonosan mozog, fő célja egy olyan ökoháló kiépítése, amelyben a civil szervezetek és kezdeményezések szoros összhangban tarthatók. Többek között az ökológiai folyosók felmérésében, a védetté nyilvánítási folyamatok levezénylésében aktív szerepet vállal, erdészekkel, vadásztársaságokkal szoros kapcsolatot ápol. Nevével, munkásságával a Völgyhíd Alapítvány élőhely felmérési munkáiban, a Fecskebarát Fehérvár programban, a 10 millió fa programban, a Madárbarát Kert programban, egyetemek oktatási programjaiban és a Turisztikai Ügynökség szakmai stábjában is találkozhatunk. Aktívan részt vesz az illegális hulladéklerakások felszámolásában, állatmentésben. A Sóstó Természetvédelmi Terület ökotúráinak megálmodója.

A rendezvényen részt vettek Szabó-Bakos Györgyné, dr. Kovács Zsoltné, Dr. Horváth Miklós Béláné és Földi Zoltán önkormányzati képviselők.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >