Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
A néma forradalom című filmmel emlékezik a Barátság mozi Nyomtatás E-mail
Írta: Havasi Timea   
2020. október 20.
Az igaz történeten alapuló, A néma forradalom című német filmdrámával emlékezik a Barátság mozi az 1956-os eseményekre. Az alkotás német diákok történetét meséli el, akik kiálltak a magyar hősökért. A filmet október 20-án, 23-án és 30-án vetítik a nagyközönségnek, de 21-én, szerdán és 22-én, csütörtökön szerveznek kedvezményes iskolai vetítéseket is. Bőven vannak még szabad helyek, várják a nézők jelentkezését!

 

 

Lebilincselő alkotás A néma forradalom című film, amely egy kelet-német középiskola érettségi előtt álló osztályáról szól. A fiatalok 1956-ban Nyugat-Berlinbe látogatnak, ahol független tudósításokból tudják meg, mi zajlik Budapesten. Hazatérve az egész osztály úgy dönt, hogy az egyik órán egy perc néma csönddel adózik a magyar mártíroknak. Az eset felháborodást kelt az iskola vezetésében és az oktatási miniszterben, ami a fiatalok életét meghatározó, kockázatos események láncolatát indítja el. A 2018-as Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon bemutatott film egészen új szemszögből mutatja be az 1956-os magyarországi forradalom hatásait – és egy kicsit mindazt, amit akkor a keleti blokk átélt.

A nagyközönség számára október 20-án, kedden, majd október 23-án és 30-án, pénteki napokon vetítik a filmet. Kedvezményes vetítéseket is szerveznek középiskolai csoportok számára október 21-én, szerdán 11.00 órától, valamint október 22-én, csütörtökön 8.30 és 11.00 órától. Ezekre az alkalmakra még lehet jelentkezni Krainhoffer Andreánál a Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges   e-mail címen vagy a 70/443-7068 telefonszámon. A jelentkezésnél adják meg az iskola és az osztály nevét, a létszámot és a kísérő pedagógusok neveit, elérhetőségeit. Szeretettel várják a pedagógusokat és diákjaikat a közönség soraiba!

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >