Kezdőlap arrow Sport arrow BL: a sírból mentett pontot a Fradi
BL: a sírból mentett pontot a Fradi Nyomtatás E-mail
Írta: Mátay Balázs   
2020. október 29.
Egy órányi gyenge játék és 0-2 után remek feltámadást produkált és 30 perc alatt 2-2-re mentette a Dinamo Kijev elleni hazai Bajnokok Ligája mérkőzést a Ferencváros labdarúgó csapata. Az első félidő közepén és végén az ukrán gárda egy bosszantó kezezés utáni büntetővel és egy gyors kontra némleg szerencsés befejezésével elhúzott, s nem érdemtelenül, mert gyorsabb, frissebb volt a zöld-fehéreknél.

 

 

Tokmac Nguen gyakorlatilag a semmiből lőtt gólt a 60. percben, amivel sikerült megfognia a Fradinak az ellenfelet, amely már nem tudott újra felpörögni, a vérszemet kapó házigazdák pedig sikeresen fokozták a tempót, időnként beszorították az ukránokat, a végén pedig a csereként beálló Boli révén egalizáltak is.

 
Összességében rászolgált az 1 pontra Szergej Rebrov alakulata, amely jövő héten szerdán 21.00 órakor a Juventust fogadja majd a Puskás Arénában a G-csoport harmadik körében. A Juventus a másik találkozón hazai környezetben kapott ki 2-0-ra a Barcelonától (Messi és Dembélé lőtte a gólokat), így igen komoly mértékben - már vélhetően Cristiano Ronaldóval - ki lesz hegyezve erre a találkozóra, hiszen csak a győzelem elfogadható a számára ebben a helyzetben.
 
A Fradinak nagyon jól jött ez a pont, hiszen ezzel megmaradt a reális eélye arra, hogy harcban maradjon legalább a csoport 3. helyéért, amely az EL-ben tavaszi folytatást jelentene számára. Persze még négy meccs hátra van, nem érdemes már most bármit is prognosztizálni.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >