Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
„Egy maratont bárki le tud futni, ha sokat fut lassan” Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta - FMC   
2020. november 20.
Schmidt Adrienn az első és egyetlen női ironman Móron – ráadásul már kétszeres! Idén a Balatonman irontávján abszolút női első lett 50 perc előnnyel a második előtt, a Spuri Balaton Szupermaratonon pedig abszolút harmadik és korosztályos első helyezést ért el.

 

 

Azért kezdtem el mozogni, amiért a legtöbben: meg kellett szabadulnom a felesleges kilóktól” – vallotta be Schmidt Adrienn – „Sajnos már fiatalon elhíztam, és az akkori élethelyzetemben a futás tűnt a legegyszerűbben kivitelezhetőnek. Eleinte minden kilométerért meg kellett küzdenem, aztán persze belelendültem. Lassan emeltem a távokat, és eszembe jutottak egy általam nagyon nagyra tartott móri sportoló, Darabos Zoli szavai is. Valamikor még a 2010-es évek elején ő mondta nekünk egy kerékpárverseny céljában, hogy egy maratont bárki le tud futni, ha sokat fut lassan.

 

Ezt a kijelentést akkor szkeptikusan fogadtam. Szült is akkor bennem ellentmondást, hogy habár Zolira mindig is felnéztem, és feltételeztem róla, hogy tudja, mit beszél, most ebben biztosan nincsen igaza. Amikor 2015-ben készültem az első maratonomra, élénken éltek bennem Zoli szavai, és kíváncsi voltam, hogy vajon igaza volt-e? Azóta kiderült, hogy igen, és én is bátran hirdetem, hogy tisztességes felkészüléssel bárki teljesíteni tud egy maratont. Az első maraton lefutása bebizonyította nekem, hogy minden lehetséges megfelelő edzésmunka után, ezért újabb és újabb célokat állítottam magam elé.”

 

ugspitze / Ultratrail (Fotó: Sportograf Gmbh)

 

Adrienn általában 12-18 hónapra előre már látta a főversenyeit (a covidos időszak előtt), s ezekhez választott felkészítő versenyeket, valamint terveinek megfelelően igazította az edzéseit is. Mindig nagyon effektívnek kellett lennie: volt, hogy a kutyasétáltatást kötötte össze a futással – vagy épp a munkába járást oldotta meg – futással.  

(A 2021-es versenynaptárja még nem végleges a sok bizonytalanság miatt, ám tervei és útjai nyomon követhetőek nemrég elindított  nyilvános Facebook-oldalán, ahol részletesen beszámol követőinek a sportrendezvényekről.)

 

A móri sportoló rendszeresen fut, úszik, kerékpározik és erősít. Utóbbiból annyit, amennyit éppen sikerül elfoglaltságai miatt: saját testsúlyos edzéseket végez, használja a TRX-et, a kettlebellt - vagy csak simán tornázik. Vegetáriánus étrendet folytat, mely tapasztalatai szerint hozzájárul a regenerációhoz, s rengeteg méreganyagtól, ízfokozótól segíti megkímélni a szervezetét.

 

 

A cikk folytatása elolvasható az alábbi linkre kattintva:

https://fmc.hu/2020/11/19/egy-maratont-barki-le-tud-futni-ha-sokat-fut-lassan-egy-noi-ironman-tortenete-fejer-megyebol/

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >