Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Szeptemberi visszapillantó Nyomtatás E-mail
Írta: Havasi Timea   
2021. január 13.
Kettős hangulatban telt a szeptember Székesfehérváron. Megkezdődött az új tanév, számos izgalmas esemény, program volt a városban, ugyanakkor újra erőre kapott a koronavírus-járvány. Egyre növekedett a fertőzöttek száma, így szigorodtak a védekezés szabályai, és újraindult az időseket segítő önkéntes szolgálat. Komoly fejlesztések is történtek a tavalyi év kilencedik hónapjában.

 

 

Hosszú hónapok után először találkozhattak ismét személyesen a tanárok – és sok esetben az óvodapedagógusok –, valamint a gyerekek azzal, hogy szeptember 1-jén elkezdődött az új tanév és nevelési év. A fehérvári iskolákban összesen 1079 első osztályos kisdiák kezdte meg a tanulmányait. A koronavírus-járvány második hullámának kezdetén jártunk akkor, ezért mindennél fontosabb volt a védekezés. A szükséges tisztító- és fertőtlenítőszereket ehhez minden intézményben biztosították.

Szeptember 1-jén nulla órától ismét megszólalt a Vörösmarty Rádió, amely újabb tíz évre elnyerte a frekvenciaengedélyt. A kereskedelmi és közszolgálati feladatokat is ellátó adó a fehérváriak fontos információforrása, melynek működését az Önkormányzat továbbra is támogatja. Ugyancsak ezen a napon mutatták be azt a 24, éjjel is látó kamerát, mellyel kibővült a város térfigyelő rendszere. A fejlesztés keretében a Sóstó Természetvédelmi Területen, a MOL Aréna Sóstó Stadion és a Csónakázó-tó környezetében szerelték fel az új berendezéseket.

Köszöntötték Székesfehérvár nyugdíjazott főkertészét, Spanyárné Halász Szilviát, aki 1992 óta végezte szolgálatát, munkáját. A Virágos Magyarország verseny alapításától kezdve részt vesz a mozgalomban, részben az ő érdeme, hogy a város a kezdetek óta jelentkezett a versenyre, és számos rangos díjat elnyert. Az ő kezdeményezésére, mosonmagyaróvári minta alapján honosították meg Székesfehérváron a Mesés kertek, ügyes kezek című, óvodáknak szóló kiskertépítő versenyt. Közben létrehoztak egy új, „zöld” pozíciót a Polgármesteri Hivatalon belül. Györök Orsolya tájépítész mérnök lett a város új főkertésze, akit szeptember 10-én mutattak be nyilvánosan.  

Régóta várt fejlesztés valósult meg azzal, hogy elkészült a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház körüli parkolóbővítés első üteme. A Seregélyesi út és a Kikindai utca találkozásánál 156 új parkolót alakítottak ki, ami a parkolókapacitás 30 százalékos növekedését jelentette. További fontos hír volt a kórházzal kapcsolatban, hogy dr. Bucsi László bejelentette: elfogadta az intézmény megbízott főigazgatói megbízását.  

Szeptemberben egyre fokozódott a járványügyi helyzet, a fertőzöttek száma országosan napról napra drasztikusan emelkedett, és Székesfehérvárra is begyűrűzött a fertőzés. Rendkívüli intézkedésként szeptember 7-én a Vasvári Pál Gimnáziumot, majd 8-án a Vörösmarty Színházat kellett fertőtleníteni. Később a teátrum törölte az össze szeptemberi bemutatóját, mert több dolgozójánál is beigazolódott a fertőzés. Dr. Cser-Palkovics András polgármester szeptember 9-én a Városházán egyeztetett az idősügyi szervezetek vezetőivel a járványról. Igény volt arra, hogy az Önkormányzat szeptember 14-től újraindítsa a 65 év felettieket és a fogyatékkal élőket segítő, önkéntes szolgálatát.
Ugyanakkor kreatív fejleménye is volt a járványnak: a Székesfehérvári Diáktanács meghirdette versenyét Legyen a Te maszkod a legmenőbb! címmel. 

Szeptember 13-án rendezték meg a 25. Börgöndi Légiparádét. A hatékony védekezés érdekében megnövelték a rendezvény- és parkolóterületeket, valamint lehetőség volt a bemutatók megtekintésére gépkocsiból is.

Az idő előrehaladtával egyre több intézményben jelent meg a koronavírus. Szigorú intézkedéseket vezettek be a városi fenntartású intézményeknél és gazdasági társaságoknál, a maszkviselés és a biztonságos távolságtartás volt a munkavállalók és a látogatók egészségvédelmének a célja. A Volánbusz Zrt. kötelezővé tette a maszkviselést a buszokon.

A társadalmi felelősségvállalás jegyében egyre több cég csatlakozott a járvány elleni küzdelemhez. Szeptember 2-án a Masterplast Nyrt. 2.800 darab mosható védőmaszkot adott át a városnak, a Videoton Holding Zrt. pedig ötmillió forintot biztosított újabb húszezer maszk legyártására. A város által megnyitott adományszámlára számos felajánlás érkezett cégektől, közösségektől, magánszemélyektől. Az Arconic szeptember 23-án második alkalommal adományozott húszezer dollárt a védekezéshez.

Szeptember 19-20-án rendezték meg a Kulturális Örökség Napjait, figyelembe véve a vírushelyzet hozta új szabályokat. Szak- és tárlatvezetések voltak kiállításokon és ritkán látható épületekben, de családi foglalkozás is szerepelt a kínálatban.  

Frissült a helyijáratos buszok állománya Székesfehérváron.  Tizenöt vadonatúj, nullkilométeres, Mercedes-Benz Conecto G típusú csuklós autóbusz érkezett a városba a hónap végén.  A szeptember 25-i közgyűlésen további nyolc busz beszerzéséről döntöttek a képviselők. Ugyanekkor kiválasztották a kivitelezőt a volt Köztársaság Mozi teljes felújítására. Az Árpád-ház Program keretében az épületből alakítják ki a Nemzeti Emlékhely kőtárát és ideiglenes látogatóközpontját.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >