A magyar honvédségben az elmúlt években nagy horderejű szerkezeti, szervezeti változások történtek. Ezek az átalakítások Székesfehérvárt – a történelméből eredően hagyományos „katona várost” - is érintették. Az összhaderőnemi parancsnokságot, mint új szervezeti egységet, annak előző vezetője, Tömböl László és Benkő Tibor tábornokok szolgálati ideje alatt alakították ki. Az átalakítás során a korábbi Székesfehérvári Szárazföldi Erők Parancsnoksága Összhaderőnemi Parancsnoksággá alakult át.

A szolgálati feladatok ellátása tekintetében ezért folyamatosság van. Benkő Tibor tábornok közvetlen módon vett részt a szervezési és működtetési munkákban, a Parancsnokság élén. Interjúnkban őt kérdeztük.

Az új szervezeti egység működtetésének további hatékonyabbá tételéhez véleménye szerint szükség van-e strukturális változtatásokra?

Az összhaderőnemi parancsnokság gondolatának, feladatrendszerének, szerkezeti felépítésének végső kialakításában tevőlegesen vettem részt. A munkálatokat még 2006 tavaszán kezdtük el néhány munkatársammal közösen, és fogalmaztuk meg végül azt a szervezeti felépítést, amelyről úgy véltük, hogy a magyar honvédségen belül majd alkalmazható lesz. Európán belül erre példa nem igen volt, így ötleteket sem tudtunk meríteni más területről. Azok az összhaderőnemi parancsnokságok, amelyek a NATO tagállamok között léteztek, valamennyien műveleti parancsnokságokként működtek. Nekünk olyan parancsnokságot kellett megalkotnunk, amely béke-működési rendszerben képes a katonai szervezeteket irányítani, vezetni, és azon feladatait ellátni, amely hazai és szövetségesi rendszerből adódóan a magyar honvédségen belül fő feladatként jelentkezik.

Ennek tükrében alkottuk meg azt a struktúrát, melynek keretében az ÖHP végül 2007 januárjában elkezdhette munkáját. Természetesen, az elmúlt két év során voltak észrevételek és érkeztek újabb elképzelések is, hogyan lehetne a szervezeti működést még hatékonyabbá tenni. Amikor a Városház téren beiktattak és átvettem a csapatzászlót, beszédemben megfogalmaztam, hogy a két esztendeje megkezdett úton jó irányba haladunk. Arról nem kell és nem is szabad letérni. Ugyanakkor azt is elmondtam, hogy az alapokat meg kell erősíteni, hogy tovább lehessen építkezni rajta. Ezzel a gondolattal arra is utaltam, hogy az ÖHP-ben strukturális változtatásokra nincs szükség, így újat sem kell kezdeni. Inkább a működést kell hatékonyabbá tenni. Hitvallásom közé tartozik, hogy „tökéletes dolog nincs”. É

ppen ezért egy szakembernek látnia kell, hogy az a munka, amelyet végez, milyen formában javítható még tovább? Állomány gyűlésen ezzel kapcsolatban már elmondtam, ha valaki szakmájában nem lát lehetőséget az előrelépésre, további fejlesztésre, korszerűsítésre, annak két oka lehet. Egyik oka, hogy az illető még sem szakember a beosztásában. Ezért nincs sok keresnivalója ott.

A másik oka, hogy bár szakember, valójában még sem érdekli komolyabban az, amivel foglalkozik. Egyszerűen érdektelen. Ebben az esetben megint csak semmi keresnivalója nincs abban a beosztásában. Egy jól felkészült katona mindig lát lehetőséget a továbblépésre. Ugyanakkor a stabilitásra is nagy szükségünk van, hiszen a folyamatos átalakítások, átszervezések, leépítések és a megszüntetések nem csak bizonytalanságot eredményeznek a katonák körében, de a szervezeti hatékonyságot is negatívan befolyásolják. A stabilitás nem jelent mozdulatlan állandóságot.

És nem jelenti azt sem, hogy ahhoz a szervezeti egységhez, amelyet két esztendeje kitaláltak, már hozzá sem szabad nyúlni, hiszen változik a környezet, a társadalom. Új feladatok, új kihívások jelennek meg a katonák előtt is, amelyhez alkalmazkodni kell, úgy a hazai, mint a nemzetközi színtéren. Mindezek újabb és újabb szervezeti-strukturális változtatási igényeket foglalnak magukba. Ezért nekünk, az új vezetésnek is meg van az elgondolása, hogy hol, s milyen formában kell kisebb korrekciókkal, módosításokkal a már meglévő, és egyébként jól működő szervezetet még hatékonyabbá tenni.

Ismeretes, hogy nagyobb arányú toborzómunka van folyamatban Magyarországon, így Székesfehérváron is. Mindez több szempontból lényeges. Hazánkban jelenleg nincs sorállomány, sem általános hadkötelezettség, ugyanakkor háborús cselekmények idején életbe lép a behívásos rendszer. Bár az alkotmány rögzíti, hogy a magyar haza védelme állampolgári kötelesség, felvetődik a kérdés, jól látja-e az állampolgár, hogy csak hivatásos katonákkal nehéz lenne a hon védelmét ellátni ...

Azt tudni kell, hogy a sorállomány bevonultatásnak megszokott rendszerét 2004 - ben országgyűlési határozattal felfüggesztették. Egyúttal meghirdetésre került egy professzionális haderő létrehozása. Ennek fontosságaként akkor számos okot említettek. Akkoriban, a NATO-hoz történt csatlakozás idején, az új kihívások nem tették lehetővé, hogy például a békemisszióban sorkatonákkal vegyünk részt, azt az önkéntesség elve alapján kell működtetni.

Fotó: Szűcs Gábor

A sorkatonák alkalmazása törvényileg volt szabályozva. Azt is mondhatni, korábban a honvédség könnyebb helyzetben volt, hiszen kiadták a parancsot, hogy például 1300 embert be kell vonultatni, s a parancs nyomán a kívánt létszámot be is vonultatták. E tekintetben a toborzásos rendszer meglehetősen nagy kihívást jelent a magyar honvédség számára, hiszen kereslet-kínálat tekintetében a honvédség is megjelent az ország munkaerő-piacán. Vagyis, ha megfelelő lehetőséget tudunk felkínálni a dolgozók számára, akkor majd jelentkeznek is nálunk. A honvédség ezt csinálja, ez a toborzás lényege. A szerződéses katonai állomány mindig rendelkezésünkre áll.

Ehhez azonban olyan feltételrendszerekkel kell rendelkeznie a honvédségnek (az illetmények, a foglalkoztatáspolitika, a technika, a kiképzési - felkészítési rendszerek, illetve az oktatás területén), amely valóban vonzó egy mai fiatalember számára. Ez nem egyszerű dolog. Ha vonzóvá is tudjuk tenni ezt a foglalkoztatási módszert, vannak olyan követelmények, amelyeknek sajnos nagyon sok fiatal nem képes megfelelni. Ezek az egészségügyi, fizikai, pszichikai és iskolai végzettség szerinti követelmények. A feltételeknek egyidejűleg kell eleget tenni, ezért sok fiatal kiesik a szűrővizsgálatok során.

Ha a jelentkező alkalmas is a katonai szolgálat ellátására, a következő feladat ennek az embernek a pályán-tartása. Ha jó képességű, tehetséges, és miután jelentős összegeket fordítottak a kiképzésére, akkor meg kell próbálni a honvédség keretein belül tartani. Ez is komoly kihívás a számunkra. Harmadikként fontos feladat, hogy amikor a katona elérkezik szerződéses időszaka végéhez, komoly kérdésként merül fel; alkalmas-e, s ha igen, képezte-e magát, és szándékozik-e hivatásos katonává válni?

Fontos, hogy középkorosztályú fiatalok a társadalom hasznos állampolgáraiként kerüljenek vissza a civil életbe, ez össznemzeti ügy. Nekünk a visszailleszkedésükben, - lehetőségeinkhez mérten - segíteni kell őket. Szeretném ugyanakkor hangsúlyozni, hogy ez nem csupán a honvédelmi tárcának a feladata. Az ország szuverenitásának, függetlenségének megőrzése, védelmének garantálása szintén össznemzeti ügy. A honvédségben a katonai ismeretek elsajátítása mellett rendre, fegyelemre, utasítások követésére tanítjuk meg az itt szolgálatot teljesítő embereket és saját magunkat is.

De segítenünk kell őket abban is, hogy szakismeretükkel, felkészültségükkel hasznos tagjai lehessenek a nemzetnek. Adott esetben az ország védelmét valóban nem lehet 25 ezer fővel megoldani, ezért szükség van továbbra is a tartalékos katonákra, akiket a behívásos rendszerben meg tudunk keresni. Amikor a szerződéses katona kiválik ebből a honvédelmi rendszerből, mivel egy jól felkészült és aktív katonaként teljesített szolgálatot, ezért alkalmas lesz a tartalékos katonai feladatok végrehajtására. De alkalmasabb lesz vélhetően azoknál is, akik a korábbi bevonultatási-rendszerben hat-nyolc, vagy tizenkét hónapot töltöttek el sorkatonai szolgálatban.

Létezik egy fontos szolgálata, úgynevezett békeidős tevékenysége is a honvédségnek, mely talán kevésbé érzékelhető a lakosság részéről, de legalább ugyan ilyen fontossággal bír...

A missziós feladatok ellátásán túl, számtalan „békeidőszaki feladat” ellátásában veszünk részt. Tűzszerész katonáink éjjel-nappal járják az országot, hogy a világháborúból visszamaradt fel nem robbant lőszereket és gránátokat hatástalanítsák. Kutató-mentő helikopterekkel és személyzetükkel készen állunk bajbajutottak felkutatására és mentésére. Folyamatos, az egész országra kiterjedő sugárfigyelő rendszert és szolgálatot tartunk fenn. Vegyi-sugár és bakteriológiai szakembereink készen állnak felderítési, beavatkozási és mentesítési feladatok elvégzésére. Gondolom, nem kell említeni a rendkívüli időjárás és az árvíz-védekezési feladatokra való képességünket. Ezen kívül létezik más, csendes, békés, a polgárok számára szinte észrevétlen, de legalább ennyire fontos szolgálat. Ez pedig Magyarország légtéri szuverenitásának biztosítása.

Ott állnak készenlétben, néhány perces felszállási idő alatt a vadászrepülőgépek a pilótákkal. Éjjel-nappal figyelemmel követjük a forgalmat Magyarország teljes légterében, s ha a legkisebb problémát, rendellenességet tapasztaljuk, máris „mozdulunk rá”. Mindezt a lakosság természetesen nem érzékeli, és ez így van rendjén. Mégis azt mondom, ne csak abban az esetben beszélgessünk a katonák szükségességéről, amikor vészhelyzet alakul ki körülöttünk. Ez továbbra is kiemelten fontos feladat. Ismerje meg a társadalom, mivel foglalkozunk, a polgárok pedig higgyék el: nem azért vagyunk, hogy elpazaroljuk a rendelkezésünkre álló pénzt, hanem minél hatékonyabb formában használhassuk fel azokra a célokra, mely az ő biztonságukat szolgálja.

Talán hasonlatként mondhatom, hogy akkor már késő egy fémtárgynál korrózióvédelemmel foglalkozni, amikor elkezdett rozsdásodni és egyszer csak kilyukadt. A védelmet akkor kell megalapozni, amikor a fém még egészséges. Ilyen az ország biztonságának védelme is. Egy süllyedő hajónál már késő a rést befoltozni.

A honvédség szervezett keretekben vesz részt kulturális, társadalmi, egyházi ünnepeken. A hazafias ünnepek alkalmával a honvédségi zenekar fellépése, a történelmi értékeket megjelenítő zászlók felvonultatása segíti, sőt erősíti a történelmi hagyományőrzést. Székesfehérváron az elmúlt évtized alatt például gyakorlattá vált, hogy olyan honvédségi bemutatókat rendeznek, amelyek során szemléltető eszközök segítségével a civilek számára is bepillantást nyújtanak a honvédek mindennapi életébe, a katonaság harcászati és anyagi eszközeinek ismeretébe. Úgy vélem, mindez jó szolgálatot tesz a lakosság felé történő kapcsolatépítés további szélesítésében...

Ez kiemelten fontos feladata a honvédségnek, hiszen a katona a társadalomból, a polgárok közül érkezik. A Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete által létrehozott honvédbálon említettem legutóbb, hogy a katona valójában egyenruhát viselő városi polgár. Nem szabad őt elkülönítve „kezelni”, és csak azért tisztelni, mert katasztrófák, árvízveszély és egyéb rendkívüli állapotok idején a helyszínen van és segít. Meg kell jelennünk társadalmi rendezvényeken, ismerjenek meg minket, tudják, hogy mire vagyunk képesek, hogy elmondhassák: „ismerem őt, tudom, hogy jó szaktudású, intelligens, képzett ember - s ráadásul még katona is”.

Folyamatos kapcsolatot kell tartanunk a médiával, mert fontos számunkra, hogy a megjelent publikációkkal, interjúkkal miként is mutatják be a katonákat és az általuk végzett szolgálatot. S hogy vannak közöttünk csibészek is? Vannak, akár csak a társadalom más rétegeiben is. Azonban azon vagyunk, hogy ezek ne sokáig legyenek a sorainkban és mihamarabb eltávolításra kerüljenek. S, hogy ez rögtön nyilvánosságot kap? Igen, hiszen az egyenruha azt is feltételezi, hogy akik ezt viselik, közöttük nem lehet ilyen ember. Véleményem szerint nagyon fontos, hogy ebben a közegben a katona legyen elismert polgára az országnak.

Már az 1990-es években is sokat hangsúlyozták: nyitni kell a társadalom felé. Emiatt is meg kell jelennünk az emberek között. Meg kell találnunk azt az utat, amelyen pozitív módon, de képesek vagyunk a figyelmet felhívni magunkra. Példaként említem, nagyon nagy szerepe van a katonai helyőrségek zenekarainak. Sokan ismerik őket, ezért csak menjenek ki a városba, s nem hiszem, hogy a lakosságot zavarná, ha katonaindulókat játszanak el. Modern szóval élve ők is hozzájárulnak egy pozitív „image”megjelenítéséhez a katonaságról.

Ezeket pedig be kell mutatni. Érzékeljük, az emberek napjainkban is elfogadják a katonákat. Hiszen Székesfehérváron a múltban ugyan úgy, mint napjaikban, a katonák hozzátartoztak a mindennapok életéhez. Tisztelik, becsülik őket, s ezt nekünk meg kell köszönnünk, meg kell becsülnünk, s azon kell munkálkodnunk, hogy a már meglévő kapcsolat tovább erősödjék.