Döntetlen a finnekkel |
![]() |
![]() |
Írta: Andics Gábor | |||||
2009. április 03. | |||||
És a fiúk játszottak is. Mégpedig nem akárhogyan. Ugyan egy emberelőnyből hamar megszerezte a vezetést Finnország, amikor egy éles középre adást Kerman vágott Szuper mögé. (0-1) A mieink nem zuhantak össze, igaz hatalmas mezőnyfölényben játszott az ellenfél, a magyarok azonban fegyelmezett és taktikus védekezéssel őrizték a kapujukat. Amikor pedig lövés érkezett, Szuper brillírozott. Aztán az első kontránk meghozta az egyenlítést: Fodor elé pattant egy korong a támadóharmadban egy finn korcsolyáról, ő pedig habozás nélkül Tarrki mögé vágta. (1-1) Repülhettek tehát a mackók, több tucat zsáknyi plüsállat szállt a küzdőtérre, amelyet jótékony célre ajánlottak fel a szervezők: a Heim Pál Gyermekkórház és a Tűzoltó Utcai Gyermekklinika kis betegeinek gyógyulásához járulnak majd hozzá. A folytatásban sem sokat változott a játék képe, egyedül egy emberelőnyös két perc alatt jöttünk ki némileg a szorításból, de érdemi helyzetet nem alakítottunk ki. Kissé hosszúra nyúlt a szünet, a jégre lépő ifjú hokispalánták annyira belefeledkeztek a játékba, hogy a Rolba csak pár perccel a pauza vége előtt jöhetett felújítani a jeget. A középső felvonás elején szinte felbillent a pálya, már az is eseményszámba ment, ha birtokba tudta pár másodpercre venni a játékszert egy piros mezes játékos. De a védőmunkánk roppant magas színvonalú volt, így egyszerűen nem jutottak kecsegtető gólszerzési lehetőséghez az északiak. Aztán egy emberelőny segítségével kissé kijöttünk a szorításból, és ez meg is hozta az eredményét: már visszajöhetett Warn, amikor Palkovics elszaladt a jobb szélen, csuklóból lőtt, a kapusról pont Kovács elé pattant a korong, aki nem hibázott. (2-1) Már-már úgy tűnt, hogy sikerül megőrizni az előnyünket a szünetig, ám bő egy perccel a dudaszó előtt Ennaffatit kiállította Gebei játékvezető, és ez keresztülhúzta a számításainkat. Rosszul cseréltünk, Svaszneket saját társai akadályozák a jégre toppanásban, a helyén pedig kiugrott Vahalahti, és be is vágta a ziccert. (2-2) Aki azt gondolta, hogy innentől kezdve a befejező játékrészben majd kinyílik a finn gólzsák, bizony tévedett. Ugyanis az utolsó húsz perc elején ismét létszámfölénybe kerültünk, és ezt sikerült is kihasználni: Palkovics csodálatosan kanyarodott a kapu elé, és pazarul kilőtte a felső sarkot. (3-2) Ez a momentum ébresztőt fújt a finneknél, igencsak rákapcsoltak. Nem is telt bele sok idő, és egy támadóharmadbeli buli után Aalto elképesztő bombagólt lőtt. (3-3) A vezetésünk odalett, de a játék alakulása alapján inkább a döntetlennek kellett örülni. Az utolsó percekre ugyanis fergeteges hajrát nyitott Finnország, Szuper hihetetlen bravúrjainak köszönhetően nem változott az állás. A maratoni hosszúságú mérkőzés így - barátságos találkozók esetén szokatlan módon - hosszabbítással folytatódott, amely szintén nem hozott gólt. Így hatalmas fegyvertényt végrehajtva döntetlenre végeztünk az olimpiai ezüstérmes Finnországgal. A találkozó után - annak végkimenetelétől függetlenül - büntetőpárbaj következett, amelyet 2-0-ra Magyarország nyert meg, így újabb ok akadt a tapsra. A magyar válogatott tagjai egytől egyig kitűnően játszottak, ezen a remek mérkőzésen. Méltó módon emlékeztek ifj. Ocskay Gáborra. Magyarország–Finnország 4–3 (1–1, 1–1, 1–1, 0–0, 1-0)
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|