Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Zöld utat kapott az MSZP brutális csomagja Nyomtatás E-mail
Írta: Fidesz   
2009. április 06.

Image"Az MSZP továbbra is az emberek ellen politizál, akár Gyurcsány Ferenc, akár Bajnai Gordon, akár Lendvai Ildikó irányítja őket." - áll Cser-Palkovics András közleményében. - "Komolytalan az a párt, amelyben két héten belül két pártelnököt is választanak 90 százalék körüli eredménnyel." - fogalmazott a Fidesz helyettes szóvivője, majd hozzáfűzte: "Az MSZP továbbra is az emberek ellen politizál, akár Gyurcsány Ferenc, akár Bajnai Gordon, akár Lendvai Ildikó irányítja őket."

 

A szocialisták mai kongresszusán egyértelművé vált: a brutális megszorítások programja az MSZP programja! Az a brutális megszorító csomag, amelyre a szocialisták ma hűségesküt tettek, és amelynek végrehajtására újra összeállni látszik az MSZP-SZDSZ-koalíció (a közös miniszterelnököt és a közös programot koalíciónak nevezik!), pontosan azokat a családokat fogja lehetetlen helyzetbe hozni, melyek már most is a legkiszolgáltatottabbak.

 

Image
Fotó: Fidesz

Magyarország új irányáról az embereknek kell dönteniük, nem pedig a bukott pártoknak: az MSZP-nek és az SZDSZ-nek, és főleg nem a hatalmukat, egyéni egzisztenciájukat féltő, levitézlett politikusoknak! Új miniszterelnökhöz, új kormányhoz, új programhoz új választás kell.

Erről szól a demokrácia - mutatott rá. Cser-Palkovics András hangsúlyozta: választás nélkül létrejövő kormány illegitim, gyenge és átmeneti, márpedig Magyarországnak erős kormányra van szüksége, erős kormány pedig csak választással jöhet létre.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >