Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Beszállsz? Nyomtatás E-mail
Írta: Székesfehérvári Balett Színház   
2021. április 08.
A Székesfehérvári Balett Színház életében mindig kiemelkedően fontos szerepet játszott a közönséggel való kapcsolattartás. „A Mozdulj Fehérvár!” című programsorozatát a nyílt napokhoz hasonló „Ráhangolódás” műhelymunkával indította 2020 februárjában. Most a „Beszállókártya” foglalkozásra várja azokat, akik nemcsak a kulisszatitkokra kíváncsiak, hanem ki is próbálnák, milyen táncosnak lenni.

 

 

„Ha kipróbálnád, milyen táncosnak lenni vagy, ha a Székesfehérvári Balett Színház művészeitől szeretnél tanulni, akkor csatlakozz a mini társulatba!” A balettszínház táncművészei – Cristina Porres Mormeneo magántáncos és balettmester, Elisa Insalata, Dušana Héraková és Fernando Gabriel Luis Luis magántáncosok – rövid, könnyen megtanulható és kivitelezhető koreográfiákkal, táncetűdökkel készülnek a „Beszállókártya” 15–45 év közötti résztvevőinek, amelyet az eredeti tervek szerint a mini társulat a tavaszi Kortárs Művészeti Fesztiválon adott volna elő Székesfehérváron.

A járványhelyzet miatti korlátozások ezt jelen helyzetben nem teszik lehetővé hagyományos formában, ezért a foglalkozásokat a próbaterem helyett az online térben szervezik meg. Az érdeklődők a Zoom videókonferencia alkalmazáson keresztül, zárt csoportban kapcsolódhatnak majd be a „Beszállókártya” című foglalkozásokba az alábbi időpontokban:

2021. április 12., hétfő 18 óra,
2021. április 15., csütörtök 18 óra,
2021. április 19., hétfő 18 óra,
2021. április 23., péntek 18 óra,
2021. április 26., hétfő 18 óra,
2021. április 29., csütörtök 18 óra,
2021. május 10., hétfő 18 óra,
2021. május 13., csütörtök 18 óra,
2021. május 17., hétfő 18 óra,
2021. május 20., csütörtök 18 óra,
2021. május 24., hétfő 18 óra.

Ha a járványhelyzet engedi, az utolsó alkalmakat már személyesen szeretné megtartani a társulat. A részvételhez a Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges e-mail címen lehet jelentkezni.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >