Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Több ügyben is a nyomozati szervekhez fordulhat a Fidesz
Több ügyben is a nyomozati szervekhez fordulhat a Fidesz Nyomtatás E-mail
Írta: Fidesz   
2009. április 09.

Image"Vannak olyan ügyek Budapesten, amelyek esetében elképzelhető, hogy nem marad más eszköz, mint hogy a nyomozati szervekhez és az igazságszolgáltatáshoz forduljon a fővárosi Fidesz." - hangzott el Tarlós István és György István sajtótájékoztatóján. - Demokráciadeficit van a fővárosban. Tarlós István példaként a keddi napot említette: az utolsó pillanatban elkezdett költségvetési egyeztetések aktuális menetét maga a főpolgármester mondta le, arra hivatkozva, hogy a Fidesz és az MDF nem ért rá, holott Bagdy Gábornak, a fővárosi KDNP frakcióvezetőjének írásos felhatalmazása volt, hogy képviselje Tarlós Istvánt.

 

Ezt a dokumentumot Demszky Gábor idejében meg is kapta, azonban a hivatalos értesítésében ő maga elhallgatta ezt a tényt. Nem egyeztetések vannak, hanem diktatórikus hozzáállás tapasztalható - tette hozzá.

A politikus azt is elgondolkodtatónak nevezte, hogy az előzetesben levő kormánypárti Hunvaldot szinte naponta szólítja fel az MSZP arra, hogy mondjon le a fővárosi képviselői mandátumáról, azonban arra nem szólítják fel, hogy polgármesteri tisztségétől is megváljon. A közszolgáltató cégek értelmetlen, erőszakos privatizációs kísérleteivel is gyakran találkozunk, és az adósságcsapdát is gyakran kozmetikázza a városvezetés. Szakmai irányítás helyett pártirányítás tapasztalható - szögezte le a képviselő.

A demokráciadeficit kapcsán Tarlós István elmondta azt is, hogy a közgyűlésben 1 fős többséggel rendelkező MSZP-SZDSZ néhány bizottságban kétharmados többséget élvezhet, és a bizottságoknak olyan hatásköröket adnak, amik egyedülállóak a magyar önkormányzatiság történetében. A fővárosi közszolgáltató cégek igazgatótanácsaiból teljesen kiszorították az ellenzéket, így gyakorlatilag megszűnt a kontroll. Hozzátette: több fővárosi közszolgáltató cég felügyelő bizottságában az ellenzéki képviselők munkáját korlátozzák, több esetben pedig e bizottságok a homályos eseteket úgy vizsgálják ki, hogy olyan határozatokat hoznak, miszerint a cég vizsgálja ki saját tevékenységét, és tegyen róla jelentést.

 

Image
Fotó: Fidesz

A Fidesz fővárosi frakcióvezetője több példát is említett a gyanús esetek kapcsán. A 4-es metró ügyében emlékeztetett: nincs magyarázat arra, hogyan fordulhatott elő, hogy a kivitelezési összeg 12 százalékánál tartanak, és az alagútépítő kivitelező 32-35 milliárdnak megfelelő többletigényt nyújtott be. Ha kifizetik, ki felel ezért a kifizetésért? Miért nem lehetett az orosz államadósság terhére megvalósítani a beruházást? - kérdezte. A csepeli központi szennyvíztisztítóval összefüggésben Tarlós István arra hívta fel a figyelmet, hogyan fordulhatott elő, hogy szabálytalan közbeszerzési eljárás miatt több mint 12 milliárd forintra büntette meg az Európai Unió Budapestet.

Szólt még a Café PR szerződéséről is, amely a szennyvíztisztító kommunikációs és PR-feladatainak ellátásról szól több mint 400 millió forintos értékben. A bíróság ez ügyben is megbüntette a fővárost, mert a közbeszerzési eljárás ügyében a bíráló bizottságban nem volt PR-szakértelemmel rendelkező személy - jegyezte meg. A BKV tanácsadói szerződéseivel kapcsolatban pedig azt kérte, a főpolgármester adjon választ - egészen 2006-ig visszamenőleg - a hozzávetőleg kétmilliárdos nagyságrendű szerződésekről.

Ha Demszky Gábor a Fidesz konkrét felvetéseire nem indít megbízható belső vizsgálatot, vagy nem fog valamit személyesen mondani, akkor a fővárosi ellenzék kénytelen lesz más, hatékonyabb hatósághoz fordulni, hogy a gyanús kérdésekre megkapja a választ.

"Úgy tűnik, bizonyos viselkedésformákból, hogy ez az idő nagyon közel van" - fűzte hozzá. György István kitért az útfelújítási pályázatokra is, melyben a fővárosi önkormányzat jogosulatlanul használt fel állami pénzeket. A pénzügyi, ellenőrző bizottság elnöke a Bogdáni úti buszpályaudvar ügyéről is beszélt. Ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy a III. kerületi buszpályaudvar kalandos módon egy Estivo Kft. nevű cég tulajdonába került. A politikus közölte: vannak olyan ügyek Budapesten, amelyek esetében elképzelhető, hogy nem marad más eszköz, mint hogy a nyomozati szervekhez és az igazságszolgáltatáshoz forduljon a fővárosi Fidesz.

Elmondta: ahhoz, hogy büntetőfeljelentést tegyenek, először tüzetesen át kell nézni, szakmailag pedig elő kell készíteni az ügyeket, hogy "ezek ne politikai bosszúhadjáratok legyenek", hanem valóban a közpénzek felhasználásáról szóljanak. Folynak ilyen munkálatok - tette hozzá -, és körülbelül 10 napon belül jutnak el abba a fázisba, hogy végső döntést hozzon a fővárosi Fidesz: megteszik-e ezeket a lépéseket vagy sem. Tarlós István hangsúlyozta: amíg lehetséges, tisztázódjanak ezek az ügyek a politika asztalánál.

"Meg akarjuk adni Demszky Gábornak azt a lehetőséget, hogy ő ezeket az ügyeket tisztázza, és választ adjon; az ő kezében van döntés" - fogalmazott, hozzátéve ugyanakkor: "nem tudunk sokáig várni".

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >