Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
A felsőváros jussa - német nyelvi vetélkedő Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2009. április 14.

ImageNémet nyelvi vetélkedőt szervezett a Német Kisebbségi Önkormányzat a Felsővárosi Általános Iskolában. A verseny egy hagyomány folytatásának mondható, amelyet azzal a céllal rendeztek meg a pályázat kiírói, hogy ápolják a német hagyományt. A felhívásra bármelyik általános iskolás korú gyermek benevezhetett, aki németül tanul Székesfehérváron.

 

Halmai Tamásné, a Német Kisebbségi Önkormányzat elnök-helyettese elmondta honlapunknak, hogy a program Sükösdi Gézáné Schuller Erzsébet „A felsőváros jussa” című könyve köré épült. Ebből kellett felkészülniük a diákoknak, s a kötet íróját kérték fel a zsűri elnökének is.

 

Image
.

A vetélkedő két részből állt: először is kíváncsiak voltak a gyerekek lexikális tudására, amit totó és keresztrejtvény formájában teszteltek le. Ezen kívül volt kreatív szituációs játék is – adott témából.

 

Image
.

Halmai Tamásné szerint a versenyen egy kicsit gondot okozott a gondolatok szóbeli megjelenítése, de alapjában véve nagyon jól sikerült a délután, s a gyerekek is megfeleltek az elvárásoknak. A felhívásra ötödik osztályostól nyolcadik osztályosig jelentkeztek fiatalok, akik csapatokra bontva képviselték iskolájukat. A hét nevezőből csak öten jelentek meg – ketten betegség miatt lemondták a szereplést.

 

Image
.

A verseny díjait a Német Kisebbségi Önkormányzat ajánlotta fel: minden résztvevő kapott ajándékot, oklevelet, a legügyesebbek pedig értékes könyvutalványokkal lettek gazdagabbak.

 

Image
.

A Német Kisebbségi Önkormányzat legközelebb a nyáron szervez nagyszabású programot, amelyet már jól ismerhetnek a székesfehérváriak – a Nemzetiségek Napját. Ennek időpontja viszont a korábbi években megszokott május helyett most júliusra tevődött.

 

Image
Fotó: Temesvári Márta

Kapcsolódó cikkeink:

http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=99&Itemid=33

 http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=129&Itemid=33

 http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=1673&Itemid=33

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >