Nyílt napot tartott a Mathias Corvinus Collegium a Városházán |
![]() |
![]() |
Írta: Havasi Timea | |||||
2021. június 07. | |||||
Az MCC ott kezdődik, ahol a hagyományos oktatás véget ér – ezzel a mottóval működik immár Székesfehérváron is Magyarország egyik legjelentősebb tehetséggondozó intézménye. A Mathias Corvinus Collegium szombaton a Városházán rendezett nyílt napon mutatta be az általános és középiskolásoknak szóló módszertanát, oktatási palettáját és székesfehérvári kínálatát. Az előbbire augusztus 30-ig, az utóbbira június 13-ig várják a jelentkezőket.
A Mathias Corvinus Collegium 25 éve foglalkozik tehetséggondozással. Kezdetben a középiskolások és az egyetemisták felkarolására összpontosítottak, azonban a 2000-es évektől kezdődően fokozatosan bővítették a képzési palettát Magyarországon és a Kárpát-medence több pontján. Az MCC ma már minden korosztálynak, így az általános iskolásoknak, a középiskolásoknak, a felsőoktatásban tanulóknak és a diplomás fiataloknak is kínál képzési lehetőséget, egyéni kiteljesedést és gazdagodást térítésmentesen, átlépve a hagyományos iskolai kereteket. A világra nyitott fiatalok kitűnő oktatóktól tanulhatnak a nem-formális edukáció eszközeivel, a tantermi oktatásban nem feltétlenül használt munkaformákkal – például párban, csoportban, projektfeladatokban. Az MCC egyik első vidéki állomása volt Székesfehérvár, ahol januárban kezdődött el az általános iskolásoknak szóló oktatás a Fiatal Tehetség Program, azaz a FIT keretében. 25 ötödik osztályos diák kezdte meg a tanulmányait, és nemrég hirdették meg a felvételit a következő évfolyamnak. A FIT-re augusztus 30-ig, míg a középiskolás programra 2021. június 13-ig várják a jelentkezéseket Székesfehérváron. Az MCC ma nyílt napot tartott a Városháza két épületében, hogy bemutassa tevékenységét, oktatási palettáját. Östör Annamária, az MCC székesfehérvári képviseletvezetője, szervező elmondta, fontos volt, hogy a gyerekek, a szülők és a pedagógusok kihasználhassák a lehetőséget annak a pályának a megismerésére, amit az MCC-s diákok bejárhatnak. A Díszteremben rendezett megnyitón Székesfehérvár Önkormányzata nevében Mészáros Attila alpolgármester köszöntötte a résztvevőket. Elmondta, Székesfehérvár egyebek mellett diákváros is, ahol több mint 50 köznevelési intézményben mintegy 20 ezer diák tanul. Az elmúlt években komoly fejlődés volt a felsőoktatás területén, ma már nagyon sok képzés elérhető a városban. „A bölcsődei szinttől a diplomáig tudunk ma már perspektívát nyújtani a fiatalok számára. Büszkék vagyunk a fiataljainkra, ezért számos tehetséggondozó programot indítottunk a kultúra, a sport területén. Azonban mindig hiányzott egy olyan partner, aki még ennél is többet tud, olyan tehetségprogramot ad a fiatalok számára, ami az iskolai kereteken túl még több tudást és lehetőséget biztosít. Ennek a partnernek a szerepét tölti be jelenleg a Mathias Corvinus Collegium.” – hangsúlyozta Mészáros Attila. „Ha valaki jelentkezik hozzánk, akkor egy kiváló program részese lehet, és olyan tudást szerezhet, amelyre a közoktatásban nincs elég energia és idő. Az MCC ott kezdődik, ahol a hagyományos köz- és felsőoktatás véget ér.” – fogalmazott nyitó beszédében dr. Szalai Zoltán főigazgató, és köszönetét fejezte ki azért, hogy Székesfehérváron nyitottan fogadták az intézményüket.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|