Ismét országos bajnok lett súlyemelésben a fehérvári edző |
Írta: Temesvári Márta - FMC | |||||
2021. június 16. | |||||
Hat jó fogás, könnyed gyakorlatok – és ismét Súlyemelő Masters OB-t nyert Molnár Attila! A fehérvári edző 96 kg-ban indult el a versenyen, s 193 kg-os összetett eredménnyel immár másodszorra állhatott fel a dobogó legfelsőbb fokára (masters pályafutása során).
Attila a saját maga által összeállított edzéstervvel készült az OB-ra, mely úgy tűnik, igencsak sikeresnek bizonyult.
„A programot természetesen rendszeresen egyeztetem Baranyai Janival, s akkor alkalmazom csak, ha már áldását adta rá.” – mesélte – „Az edzéseimet mindig úgy alakítom, hogy amit gyengének érzek, azt próbálom kiegészítő gyakorlatokkal fejleszteni, s mindemellett a szakgyakorlatok sem maradhatnak el, úgymint szakítás, felvét-lökés, s ezek számtalan kiegészítője, kombinációja.”
A REAC termèben megrendezett zártkapus versennyel kapcsolatban elmondta, hogy – bár most másodszorra is győzni tudott – már többször lemaradt az aranyéremről: korábban háromszor kapott ezüstérmet és egyszer bronzot, mire a dobogó legmagasabb fokára felállhatott.
„Amikor először megnyertem, nagyon boldog voltam, mert mindig csak egy-két kg-mal maradtam le a győztestől. Most is egy kicsit stresszes állapotban indultam el, mert voltak kisebb sérüléseim.” – árulta el – „Aggódtam, hogy ezek ellenére ki tudjam hozni magamból azt, ami a győzelemhez szükséges. A korábbi OB-hoz képest annyiban volt ez most más, hogy nem kellett kimaxolnom magamat, s ez nem is volt a célom. Ügyeltem arra, hogy ne sérüljek le, s csak annyit tettem bele a versenybe, amennyi az aranyhoz szükséges volt. Szerencsére így is nagy fölénnyel vezettem a mezőnyt, s ha az utolsó fogásomra nem megyek ki, akkor is meg lett volna az arany. Viszont úgy gondoltam, hogy mégiscsak meg kéne nyerni azt a lökést, az úgy mutat szépen.”
A fehérvári edző 2019-ben nyerte meg először az OB-t. Akkori teljesítményében – utólag visszagondolva – talál hibát bőven, mely annak is köszönhető volt, hogy fejben elfáradt, „túlizgulta” a versenyt. Tavaly nem tudott elindulni – bár véleménye szerint akkor volt a legjobb formában -, utána pedig lesérült, s vissza kellett vennie egy időre a súlyokból.
A cikk folytatása elolvasható az alábbi linkre kattintva: https://fmc.hu/2021/06/15/ismet-orszagos-bajnok-lett-sulyemelesben-a-fehervari-edzo/
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|