Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Receptre felírt gyógyír a léleknek a művészet
Receptre felírt gyógyír a léleknek a művészet Nyomtatás E-mail
Írta: Csordás Csilla   
2021. július 26.
A Vörösmarty Színház az új évadra készülő Fame – A hírnév ára című musical premier előtti bemutatójával mondott köszönetet a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház és a székesfehérvári szociális intézmények dolgozóinak a járványidőszakban tanúsított helytállásukért.

 

 

A Fame – A hírnév ára című világhírű musicallel fejezte ki köszöntetét a Vörösmarty Színház a város közössége nevében a kórház és a szociális intézmények dolgozóinak, azért az emberfeletti munkáért, amelyet a betegekért, a gondozottakért tettek a pandémia időszakában és tesznek azóta is. Prof. Dr. Izbéki Ferenc, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház orvosigazgató helyettese köszöntőjében felidézte és megköszönte azt az áldozatos és fáradtságot nem kímélő munkát, amelyet kollégái végeztek az elmúlt időszakban.

A kórházban, az egészségügyi alapellátásban és a szociális intézményekben dolgozók erőn felül teljesítettek az elmúlt időszakban, és ezt a munkát nem lehet elégszer megköszönni. – hangsúlyozta Mészáros Attila alpolgármester, aki háláját és köszönetét adta át a város közössége nevében. Mint kiemelte, a szakterületen dolgozók tevékenységének köszönhetően van színházi előadás, és lehet élettel teli Székesfehérvár belvárosa.

Sok szó esett az elmúlt időszakban arról, hogy hány ember betegedett meg, és őket hogyan lehet rehabilitálni, arról azonban kevés szó esett, hogy a gyógyítóknak, a segítőknek milyen volt a rehabilitációjuk, kezdte köszöntőjét Bagó Bertalan. A Vörösmarty Színház művészeti vezetője több példát hozott arra, hogy a játék, a színház, a művészet milyen fontos szerepet játszik a lélek gyógyításában. Gyógyír azoknak, akik az egészségügyben, a szociális ellátásban gyógyítanak, ellátnak, ápolnak, elviselik a betegek szenvedését, és kísérők az utolsó úton. „Éppen ezért fölírok egy receptet, amelyen a színház szerepel, hogy kisimuljon és gyógyuljon az Önök lelke.” – zárta köszöntőjét Bagó Bertalan, aki mindenkinek jó szórakozást kívánt.

A világhírű musical, a Fame nagyszínházi premierje szeptember 11-én lesz. A Vörösmarty Színház társulatából Kiss Diána Magdolna, Sághy Tamás, Imre Krisztián, Kozáry Ferenc és Sághy Tamás vesz részt a produkcióban, valamint Molnár G. Nóra segíti munkájával a koreográfust.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >