Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Építők Napja a Vörösmarty Szakközépiskolában
Építők Napja a Vörösmarty Szakközépiskolában Nyomtatás E-mail
Írta: Havasi Timea   
2021. szeptember 17.
Tavasz helyett ősszel, ám hagyományosan gazdag programkínálattal rendezik meg az idei Építők Napját Székesfehérváron. A szakmai és szórakoztató elemeket is tartogató esemény szombaton 10 órakor kezdődik a Vörösmarty Technikumban, ahova szeretettel várják az ARÉV Baráti Kör Egyesület tagjait, családjaikat és minden érdeklődőt!

 

 

Az Építők Napja az ARÉV Baráti Kör Egyesület hagyományos éves eseménye, melyet idén a szokásoktól eltérően nem tavasszal, hanem ősszel rendeznek meg a Vörösmarty Mihály Technikum és Szakképző Iskolában. Szeptember 18-án, szombaton 10.00 órakor kezdődik a megnyitó, ennek keretében átadják a Kiss József Emlékdíjat, melyet az ARÉV 2015-ben elhunyt egykori vezérigazgatója, az ARÉV Baráti Kör Egyesület volt elnöke tiszteletére alapítottak.

Ezt követően indulnak a szórakoztató programok: lesz néptánc, modern tánc, aquafitness torna és szakmai tárlatvezetés az iskola energiaparkjában, majd koncertet ad a Mephisto zenekar. Több bográcsban főznek a résztvevők magyaros finomságokat, valamint 10 és 14 óra között ingyenes egészségügyi szűrővizsgálatokon is részt vehetnek az érdeklődők az Önkormányzat támogatásával.

Az Egyesület szeretettel hívja és várja az eseményre tagjait, azok családjait és minden kedves érdeklődőt!

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >