Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow „Még sosem voltam 90 éves, de ez egy nagyon jó érzés”
„Még sosem voltam 90 éves, de ez egy nagyon jó érzés” Nyomtatás E-mail
Írta: Csordás Csilla   
2021. október 04.
A 90 éves Jilling Györgyöt köszöntötte Székesfehérvár Önkormányzata és polgármestere nevében Östör Annamária. A városrész önkormányzati képviselője ajándékcsomaggal és a miniszterelnök által aláírt emléklappal lepte meg az ünnepeltet.

 

 

Jilling György 1931. szeptember 26-án született. A német gyökerekkel rendelkező család hosszú utat járt be az évszázadok alatt. Mint azt az ünnepelt elmesélte, az 1400-as években a Fekete-erdő területéről indultak el az ősök egészen Norvégiáig, majd a hideg éghajlatot annyira nem kedvelvén visszatértek. Mária Terézia idején érkeztek Magyarországra, a Tolna megyei Györkönybe. A vándorlás, mint mesélte, erősen meghatározta az ő életét is. A háború idején családját kitelepítették, édesapja az orosz fogságból négy év után tért haza.

Az iskolás éveket követően Gyuri bácsi Budapesten, a nyomdagépjavító vállalatnál kapott munkát, majd visszatért Szekszárdra, ahol gépkocsivezetőként és anyagbeszerzőként dolgozott. Feleségével is a tolnai megyeszékhelyen ismerkedett meg, és alapítottak családot. Nagy szeretetben és odafigyelő gondoskodással nevelték fel két gyermeküket, öt unokájuk pedig bearanyozza napjaikat. Székesfehérvárra 2013-ban költöztek, és bár, mint mesélik, nem volt könnyű döntés, de a családjuk itt várta őket. Örömüket még fokozta, hogy új lakóhelyükön kedves szomszédok, kisgyermekes, fiatal családok veszik körül őket. Szeretnek Székesfehérváron élni.

Östör Annamária, a városrész önkormányzati képviselője ajándékcsomaggal és a miniszterelnök által aláírt emléklappal lepte meg az ünnepeltet, aki megilletődve vette át az ajándékokat. „Még sosem voltam 90 éves, de ez egy nagyon jó érzés.” – fogalmazott a születésnapos.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >