Győztes főpróba Veszprémben |
Írta: PecsuPress | |||||
2021. október 07. | |||||
3-1-re nyert a MÁV Előre-Bericap a CoreComm-Veszprémi SC otthonában, felkészülési találkozón. A szerda esti mérkőzésen női együttesünk egyaránt győzelemmel zárta az első három szettet, majd a negyediket, amelyben a cserejátékosok kaptak kiemelt szerepet, nem tudta megnyerni.
Női röplabda felkészülési mérkőzés: Jurij Melnyicsuk vezetőedző: “Mivel ez volt az utolsó edzőmeccsünk a tétmérkőzések megkezdése előtt, fontos volt, hogy nyerjünk. A látottak alapján tudom, mely területeken szükséges erősödnünk. Az első játszma elején és közepén kisebb problémáink voltak a nyitásokkal és fogadásokkal. A folytatásban sikerült ezen javítani. A negyedik etapban a cserecsapat kapott játéklehetőséget. Összességében úgy gondolom, a győztes felfogás a bajnoki és kupaszezonban is jellemez minket majd.” A MÁV Előre-Bericap az NB I Liga alapszakaszban a Budaörsi DSE vendégeként kezd október 16-án, míg a Magyar Kupa-selejtezőben már ezt megelőzően pályára lép: október 13-án utazik a Kispest SE otthonába.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|