Kezdőlap arrow Sport arrow Fehérvári győzelem a súlyemelő Tini OB-n
Fehérvári győzelem a súlyemelő Tini OB-n Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta - FMC   
2021. október 14.
Első helyezést ért el Berényi Botond súlyemelő a Nyugat-Magyarországi Tini Országos Bajnokságon. A székesfehérvári sportoló 54 kg-os szakítást és 66 kg-os lökést mutatott be, mely abszolút győzelmet hozott számára.

 

 

Tatán rendezték meg a Nyugat-Magyarországi Tini Országos Bajnokságot. A program szervezője a Magyar Súlyemelő Szövetség volt, a lebonyolítást pedig a Baranyai SE vállalta magára. Az OB versenyszámai között helyből távolugrás, medicinlabda dobás, szakítás és lökés szerepelt. A súlyemelés (szakítás és lökés) eredményhirdetésekor a bírák a serdülőknél az összetett eredményt nézték.

 

A Predator SE ifjú tehetsége, Berényi Botond (jobbra) (Fotó: Molnár Attila FB-oldala)

 

A viadalon részt vett a Predator SE egyik kiváló versenyzője, Berényi Botond is. Edzéstervét Molnár Attila állította össze, aki az fmc.hu-nak elmondta, hogy tanítványa heti négy edzésen szokott részt venni.

„Botinak volt egy rövid nyári szünete, majd jött egy betegség, ami kicsit ledöntötte a lábáról.” – mesélte – „Igaz, csak egy sima megfázás érte utol, viszont nem tudott edzeni, gyenge volt, így messze nem az az erő tombolt benne, ami egyébként jellemző rá és az OB-n nem tudta azokat a csúcsokat megdönteni, melyek egyébként simán mentek volna neki. Persze, így is elégedettek vagyunk az eredménnyel, mert azt, amit elterveztünk, végrehajtotta, s egy rontott fogás ellenére mindenki felett diadalmaskodni tudott.”

 

A cikk folytatása elolvasható az alábbi linkre kattintva:

 https://fmc.hu/2021/10/10/fehervari-gyozelem-a-sulyemelo-tini-ob-n

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >