

Már csak egy hónap és jön a Nemzeti Vágta! |
![]() |
![]() |
Írta: Temesvári Márta | |||||
2009. április 30. | |||||
Mészáros Anikó account directortól megtudtuk, hogy a Nemzeti Vágta országimázs-fesztivál 2008-ban valósult meg először. Az esemény középpontjában egy történelmi hangulatú lovasverseny áll, amelyre az indulók heteken, hónapokon át készülnek lovukkal, lovasukkal és azokkal a helyi jellegzetes tárgyakkal, étkekkel, hagyományokkal, amelyeket az Andrássy úton, a Vágta Korzón mutatnak be ország-világnak. Ebben az évben, a tavalyi győztes kivételével, minden település nettó kétmillió forint nevezési díj ellenében vágtázhat. A verseny összdíjazása 52 millió forint. Az előfutamok győztesei 1 millió forinttal térhetnek haza, míg a döntőbe jutott lovasok nevezőinek díja további egymillió forint. A verseny első helyezettje huszonnyolcmilliót nyer, tehát mindösszesen harmincmillióval gazdagabban távozhat a 2009-es Nemzeti Vágtáról. A nevezési díjért a település jogot nyer a versenyen való indulásra, versenyöltözéket kap, továbbá az Andrássy úton felállított Vágta Korzón pavilont rendezhet be, amelyben a képviselt önkormányzat és/vagy a nevező cég bemutathatja az adott település kulturális értékeit, illetve a cég termékeit, büszkeségeit, amelyekkel hozzájárulnak hazánk kulturális életének felpezsdítéséhez. Suták Vanda a tavalyi évben Nyíregyházának szerzett dicsőséget. A fiatal lány idén ismét szeretne kimagasló teljesítményt nyújtani, és újra elnyerni városának az első díjat. „Már javában készülünk a versenyre. Szerencsére kiváló lovasaink vannak, akik szeretnének a városnak dicsőséget szerezni. A tavalyi győzelem után olyan szimpatikus visszajelzéseket kaptunk, ami páratlan reklámot jelentett Nyíregyházának. A környező településekkel, városokkal eddig is nagyon jó viszonyt ápoltunk, de a Vágta óta még szorosabb lett a kapcsolatunk” - mesélte Csabai Lászlóné, Nyíregyháza polgármester asszonya. A tavalyi indulókon túl több olyan település jelezte részvételi szándékát, amely a sikeres Nemzeti Vágta láttán kapott kedvet a versenyzésre. A Bajai Kistérség például, közel 20 lovas részvételével, április 26-án Bácskai Vágta néven saját elődöntőt is rendezett. A verseny győztese Molnár Gyöngyi, Érsekhalma versenyzője lett, így ő képviseli majd a Bajai Kistérséget a Nemzeti Vágtán. Az ő példájuk mutatja, hogy nemcsak városok, hanem kisebb falvak is összefoghatnak a közös cél érdekében, a Nemzeti Vágtán való részvételért. Az országimázs-fesztivál minden évben valamely hősünk emlékére rendezi meg futamait. Tavaly Hunyadi Mátyásnak ajánlották a versenyt, ebben az évben pedig az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc Gyermekhőseinek. Az ő tiszteletükre, Kishuszár Vágta is indul a Nemzeti Vágtán, amelyet a Magyar Póniklub Szövetség rendez és amelyre 16 éves korig lehet benevezni. A versenyzők egy-egy magyarországi gyermekotthon nevében versenyeznek majd. A győztes a maga választotta intézménynek ajánlja fel az értékes nyereményt. A Kishuszár Vágta mellett, idén ismét elindul a jótékonysági sztárfutam is, amelyen Oszter Alexandra, Terecskei Rita, Stohl András, Pintér Tibor már biztosan vágtázik. Ők a nyereményüket szintén jótékony célra ajánlják fel. A hétfői napon új programelemként, az olimpikonok futama is megrendezésre kerül. A futamon négy volt öttusázó olimpiai-, illetve világbajnok verseng majd egymással a Hősök terén. A futam az 1989-es, húsz évvel ezelőtti budapesti öttusa világbajnokság felejthetetlen győzelmi pillanatainak állít emléket. A Nemzeti Vágta újdonsága az Országkonyha is, amely Magyarország népi szakácsművészetéből ad ízelítőt a háromnapos fesztivál teljes időtartama alatt. A Felvonulási téren a Műcsarnok és az 56-os Emlékmű közötti területen felállított nádtetős faházakban a magyar tájegységek gasztronómiája mutatkozik be. A látogatók a faházak között csaknem 30 méter hosszan felállított „ország asztalánál” lakmározhatnak majd. A rendezők több százezer vendéggel számolnak a három nap alatt, amelyre a MÁV START jóvoltából 50%-os vonatjegy-kedvezménnyel utazhatnak az érdeklődők.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|