Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Mintegy 80-an festették a Táncsics suli kerítését
Mintegy 80-an festették a Táncsics suli kerítését Nyomtatás E-mail
Írta: Fejér Tamás   
2021. október 25.
Fehérvári cégek önkéntesei festették a Táncsics Mihály Általános Iskola kerítését. A KÉPES program önkéntes napján mintegy 80-an vettek részt a munkában, amelyhez az eszközöket a Városgondnokság biztosította. Az idei évben két iskolaudvar újult meg a Közösségi Értékteremtő Program – Együtt Székesfehérvárért! kezdeményezés keretében, és egy okostantermet is kialakítottak az István Király Általános Iskolában.

 

 


Idén a Táncsics Mihály Általános Iskolában tartották a KÉPES program önkéntes napját. A társadalmi felelősségvállalási programban résztvevő vállalatok önkéntesei az Iskola kerítését festették le pénteken délután a Városgondnokság által biztosított eszközökkel. A 2013 óta működő Közösségi Értékteremtő Program – Együtt Székesfehérvárért! kezdeményezés keretében ebben az évben két iskola, a Táncsics mellett a Teleki Blanka Általános Iskola udvara újult meg. A térkövezésen túl új játszóeszközöket, padokat helyeztek ki, és felújították a sportpályát is. A munkálatokat idén is a Városgondnokság szakemberei végezték. A program új elemeként idén egy okostantermet is kialakítottak a támogatásoknak köszönhetően az István Király Általános Iskolában, melynek novemberben lesz a megnyitója.

Az idén résztvevő 23 vállalat 18 millió forintot adott a programra, amelyhez ugyanennyit tett hozzá Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Székesfehérvári Tankerület is, így összesen 54 millió forintot fordíthattak 2021-ben a KÉPES programra.

Dr. Cser-Palkovics András polgármester elmondta, a cégek hozzáállásának köszönhetően a 2013-as indulás óta minden évben meg tudott valósulni a program, még a járványidőszakban is. A program sikerét jelzi az is, hogy az óvodák, bölcsődék után már az iskolák udvarait újítják meg, így egy új szereplővel, a Tankerülettel bővült a résztvevők köre. Kiemelte, éppen az önkéntes napok – amilyen a mai is – teszi még értékesebbé, közösségépítővé a kezdeményezést.

Az önkéntes nap is a kezdetektől része a programnak – mondta el Szincsák Attila, a DENSO alelnöke. Az volt ezzel a nappal a céljuk, hogy a fehérvári cégek megmutassák, tudnak közösen egy ügyért, egy közösségért dolgozni. A program sikeréről kiemelte, hogy már több megkeresést is kaptak más városoktól, akik szintén szeretnének hasonló értékteremtő programot indítani.

A Táncsics Mihály Általános Iskola részéről Csimáné Kiss Ilona intézményvezető köszönte meg a KÉPES programban elvégzett munkát, majd az Iskola 4.b osztálya egy kis műsorral kedveskedett az önkénteseknek a festés előtt.

Az önkéntes napon részt vett Török Szabolcs, a Székesfehérvári Tankerületi Központ igazgatója is.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >