Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Kultúra arrow VI. Országos Gregor József Énekverseny
VI. Országos Gregor József Énekverseny Nyomtatás E-mail
Írta: ÖKK   
2021. november 26.
Hatodik alkalommal rendezik meg az Országos Gregor József Énekversenyt Székesfehérváron. A háromnapos megmérettetésnek hagyományosan a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI ad otthont. Az idei évben 24 intézményből 89 nevezés érkezett.

 

 

A hétvégén rendezik meg a VI. Országos Gregor József Énekversenyt Székesfehérváron. A háromnapos megmérettetés ünnepélyes megnyitója november 26-án, pénteken 10.30 órakor kezdődik, majd indul a verseny. A nap 19 órakor ünnepi díszhangversennyel zárul, amelyen fellépnek a korábbi díjazottak: Zemlényi Eszter énekművész és Kéry Tamás zongoraművész.

November 27-én, szombaton 10 órától lépnek színpadra a versenyzők. Az este ismét értékes programot ígér: dr. Csereklyei Andrea énekművész és Bijzák Dóra zongoraművész „F. Poulenc, A dalszerző” című előadása és közös hangversenye 18 órakor kezdődik. A háromnapos országos énekverseny döntőjére november 28-án, vasárnap 10 órakor kerül sor, majd 15 órától az ünnepélyes díjkiosztóval és gálahangversennyel zárul.

Az országos megmérettetésre 24 intézményből 89 nevezés érkezett. A versenyzőket értékelő szakmai zsűriben dr. habil Halmai Katalin operaénekes, az Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, Kertesi Ingrid operaénekes, az egyetem adjunktusa, Bartók-, Pásztori-, Liszt-díjas, érdemes, kiváló művész és Kovácsházi István, a Pécsi Tudomány Egyetem Művészeti karának oktatója, Liszt-díjas operaénekes foglal helyet.

A versenyprogramokra és a koncertekre is – az aktuális járványügyi szabályok betartása mellett – szeretettel várják az érdeklődőket!

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >