Hétvégén rendezik Fehérváron a megyei válogatottak tornáját |
Írta: ÖKK | |||||
2022. január 11. | |||||
Az évtizedes hagyománnyal rendelkező megyei válogatottak tornáján természetesen Fejér megye is képviselteti magát, sőt Székesfehérvár ad otthont a hétvégi eseményeknek. A válogatottakba olyan megyei bajnokságban futballozó játékosok kaptak meghívást, akik korábban nem rendelkeztek profi szerződéssel és nem szerepeltek a Megye I-es osztálynál magasabb szinten.
Január 15-én és január 16-án, szombaton és vasárnap rendezik meg a Megyei Válogatottak Dél-Közép Dunántúli Regionális Tornáját Székesfehérváron. A résztvevő válogatottak, név szerint Baranya, Budapest, Fejér, Somogy és Tolna három helyszínen, két napon keresztül küzdenek majd a továbbjutásért. A tét nagy, hiszen ahogy azt Bencsik István, a Fejér Megyei Labdarúgó Szövetség társadalmi elnöke a FEOL-nak elmondta: az országos döntő nyertese képviseli majd hazánkat Spanyolországban, az európai finálén. Az országos döntőbe (február 5-6., Budapest) jutás első lépése a regionális torna megnyerése. Ehhez a Fejér megyei válogatott néhány éve már közel került, most pedig Pavlik József edző vezérletével újra próbálkozhatnak. A mérkőzéseket szombaton a Mezővári József Sportpályán, valamint a FŐNIX Park műfüves pályáin bonyolítják le, majd vasárnap a MOL Aréna Sóstó Edzőközpontba teszi át a székhelyét a torna. A meccsek egyaránt 30 perces félidővel, műfüves pályákon kerülnek megrendezésre. A Fejér megyei válogatott mérkőzéseinek időpontjai: január 15.: 14.45 Somogy – Fejér Helyszín: Főnix Park január 16.: 9.30 Tolna – Fejér Helyszín: MOL Aréna Sóstó Edzőközpont A Fejér megyei csapat pályaválasztóként fehér, vendégként narancsszínű mezben lép majd pályára.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|