Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Sport arrow Rekordokat döntenek a fehérvári súlyemelők
Rekordokat döntenek a fehérvári súlyemelők Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta - FMC   
2022. január 14.
Sorra hozzák el az aranyakat és ezüstöket a fehérvári súlyemelők az országos versenyekről, és nemcsak a srácok döntenek rekordokat, hanem edzőjük is.

 

„A tavalyi év elején voltak minősítő versenyei Zalánnak és Botinak is, melyek főként arra szolgáltak, hogy legyen eredményük és tudjanak nevezni a kiemelt versenyekre” – kezdte az elmúlt hónapok összefoglalóját Molnár Attila, miközben egy kis pihenőt tartott a tárcsák pakolása közben.

A fehérvári edző emlékeztetett arra, hogy a márciusban megrendezett Savaria Kupán Nida Zalán Örs aranyérmet szerzett. A szombathelyi versenyen szakításban volt egy rontása 110 kg-nál, de harmadikra meg tudta javítani.

Lökésben kiment a 135 kg is, ám a bírók elvették, mert belenyomott – így 130 kg maradt az érvényes eredmény. A 17 éves sportoló felkészülését az olimpikon Baranyai János is segíti: ő állítja össze az edzésprogramját, Attila pedig az edzéseket felügyeli és a technika csiszolásában nyújt nagy segítséget.

 

Molnár Attila nemcsak edzőként, hanem versenyzőként is kiválóan teljesít

Molnár Attila FB-oldala

 

Májusban a 2021. évi súlyemelő Iskolás Országos Bajnokságon az akkor 13 éves Berényi Botond (61 kg-ban) hat jó fogással 56 kg szakítást és 66 kg lökést mutatott be. Összesített eredménye így 122 kg lett, és a negyedik helyen végzett. Nida Zalán (81 kg-ban) öt jó fogással 100 kg-ot szakított és 134 kg-ot lökött. 234 kg-os összetett eredményével a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel.

Júniusban Japi is megmérettette magát a Súlyemelő Masters OB-n: 96 kg-ban indult, s 193 kg-os összetett eredménnyel immár másodszorra állhatott fel a dobogó legfelsőbb fokára (masters pályafutása során).

Ezt követően Zalán elindult a Messzi István Emlékversenyen, ahol szakításban és összetettben is új egyéni csúcsot ért el, ami szó szerint bearanyozta napját.

 

 

Nida Zalán Örs sorra dönti meg rekordjait

Molnár Attila FB-oldala

 

 

Az ősz is hozott sikereket: a Nyugat-Magyarországi Tini Országos Bajnokságon Botond első helyezést ért el 54 kg-os szakítással és 66 kg-os lökéssel.

 

 

A cikk folytatása elolvasható az alábbi linkre kattintva:

https://fmc.hu/2022/01/11/rekordokat-dontenek-a-fehervari-sulyemelok

 

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >