Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Sport arrow Elhoztuk a három pontot Győrből
Elhoztuk a három pontot Győrből Nyomtatás E-mail
Írta: Fehérvár FC   
2009. május 11.

Image"Végre egy mérkőzés, amelyen a második félidőre is ugyanolyan elánnal futottunk ki, mint az elsőre!" - hangzott el az egyik fehérvári néző szájából a 90 perc végén. Nos, valóban nem lehetett okuk panaszra azoknak a szurkolóknak, akik elutaztak Győrbe erre a találkozóra. Az első félidő elején Vujovics révén szereztünk vezetést, ám ezt követően mintha ráült volna az eredményre a csapat. A hazaiak a tőlük megszokott ívelgetős játékkal igyekeztek bevenni Sebők kapuját, s a harmadik veszélyesebb próbálkozás góllal zárult.

 

A második játékrészben a cserék következtében felgyorsult a Győr, ám komolyabb helyzetekig így sem jutottak. Ugyanakkor Alves révén mi többször veszélyeztettünk, s egyértelmű mezőnyfölényben játszottunk. Végül a csereként beállt Alison révén - s ebben a gólban, csakúgy, mint Vujovicséban Alvesnek hatalmas szerepe volt - megszereztük a győzelmet.

A találkozó után a két csapat mestere, Varga István és Dragoljub Bekvalac az alábbiak szerint értékelte a mérkőzést.

Varga István:

„Úgy gondolom, rászolgált a csapatom a dicséretre. A játékidő nagy részében jól és eredményesen futballoztak a játékosok. Az első félidőben ugyan volt néhány védekezési hibánk, ilyenből született az egyenlítő gól is, de a második felvonásban egyértelműen a házigazdák fölé kerekedtünk. Összességében azt mondhatom, hogy két, jól felkészített csapat csatájából ma mi kerültünk ki győztesen."

Dragoljub Beklavac:

„Nem szeretném kisebbíteni a fehérváriak sikerét, de el kell mondjam, hogy ma este 12 fontos játékosomat kényszerültem nélkülözni. Az ETO három fronton harcolt - bajnokság, Ligakupa, Magyar Kupa -, s ennek következménye a sok sérült és fizikailag fáradt játékos. Számunkra most a legfontosabb, hogy bejussunk a Magyar Kupa döntőjébe. Ami a mai játékunkat illeti, partiban voltunk a vendégekkel, de úgy, hogy több, száz százalékos helyzetet hagyunk ki, nem lehet nyerni."

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >