

Komoly pénzbírságot kaphat Magyarország Áder János szerint |
![]() |
![]() |
Írta: Temesvári Márta | |||||
2009. május 14. | |||||
Dr. Áder János az utóbbi időkben egy kicsit visszavonult. Ennek oka az, hogy másfél-két évvel ezelőtt bejelentette: EP képviselő szeretne lenni (mivel a lista negyedik helyén szerepel, jó esély van arra, hogy ez be is következik), s ez komoly felkészülést igényel. Így egy picit hátralépett, s egy másfajta munkamegosztás alakult ki a Fidesz frakción belül. Az Országgyűlés alelnöke elmondta a sajtó képviselőinek: becslések szerint a Fidesz által megszerezhető mandátumok száma 12-15 közé tehető, amely nagyon szép teljesítmény lenne, hiszen Magyarország összesen 22 mandátumot kap. A frakciónak így 3-4 új embere lehet – többek között ő is.
![]() . Dr. Áder János szerint azokkal, akikkel személyes kapcsolatban állt (és áll jelenleg is) a parlamenti frakcióban, azok majd segítenek neki a beilleszkedés első hónapjaiban. Reméli, hogy azokon a területeken, amelyeken dolgozni szeretne, a szakértők és tanácsadók segítségével hamar felveszi majd a munka ritmusát. Ezen területek: a környezetvédelem és az energiagazdálkodás, főként az alternatív energiák hasznosítása. Az Európai Unio eldöntötte, hogy 2020-ig szeretné, ha az energia-felhasználásban 20 %-ra növekedne az alternatív energiák aránya. Ide tartozik a szél, a nap, a vízenergia, valamint a geotermikus energia. Magyarország geotermikus energiák tekintetében Európában a második helyen áll, s mivel geotermikus energia mindig van – míg a szél, a nap és a víz „változónak” tekinthető -, szerencsés nemzetnek mondhatjuk magunkat. ![]() . A hőforrásokból, termálvizekből nyert hőmennyiségeket különböző technikákkal lehet energiává alakítani, amelyeket Hazánkban is kipróbáltak már, és használják is. Nem olyan iparszerűen ugyan, mint például Németországban vagy Dániában, de sokat tanulunk ezen országoktól. Dr. Áder János úgy véli, minél több EU-s támogatást meg kell szereznünk ahhoz, hogy Magyarországon ez az energia-termelési lehetőség minél nagyobb mértékű legyen. Az elmúlt években több, mint 200 EU-s szabály született, amely Magyarország életét is meghatározza. A csatlakozáskor vállalnunk kellett, hogy a szabályokat törvénybe iktatjuk. Ezek nagy része meg is történt már. Ugyanakkor komoly lemaradásban vagyunk a környezetvédelmi és a közlekedési források felhasználást illetően. Kicsivel több, mint a felét tudta csak lehívni a Kormány, ami nagyon rossz arány. Ebben a sorban csak két ország van mögöttük, s ezen mindenképpen változtatni kell, ami részben kormányzati feladat. Az európai parlamenti képviselőknek azon kell a jövőben dolgozniuk, hogy azok a szabályok, amelyek egyre bonyolultabbak, minél átláthatóbbak legyenek. ![]() Fotó: Temesvári Márta Dr. Áder János fél attól, hogy majd lobbizniuk kell azért, hogy bizonyos határidőket későbbre toljanak. Hazánk ugyanis nem tudja teljesíteni azokat a kötelezettségeket, amelyeket elvállalt. Ilyen például a szennyvízhálózat kiépítésére vonatkozó ígéretünk, illetve az illegális hulladéklerakók bezárására vonatkozó vállalásunk. „Félő, hogy ha rohamléptekkel nem tudjuk a kötelezettségeinket teljesíteni, akkor azon országok sorát gyarapítjuk, amelyek komoly pénzbüntetéseket kaptak elmaradásaik miatt.” – mondta az Országgyűlés alelnöke. Kapcsolódó cikkünk: http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=3202&Itemid=1
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|