

Ingyenes melegvíz! |
![]() |
![]() |
Írta: Temesvári Márta | |||||
2009. május 20. | |||||
„Ezen törekvés egyik első lépéseként vezérigazgató úr szorgalmazására cégünk szakemberei megvizsgálják annak lehetőségét, hogy -első lépésként a nyári időszakban- a Széphő a Fűtőerőmű által távmelegvízzel ellátott valamennyi épületben ne csak napközben, hanem egész éjjel is, tehát a nap 24 órájában folyamatosan szolgálthassa a melegvízet, az éjszakai időszakban díjtalanul.” – nyilatkozta a Fehérvári Híreknek Mátay Balázs, a Széphő Zrt. kommunikációs vezetője – „Ezért 2009 május 21. -től május 31. -ig egy próbaüzem keretében ezt kísérleti jelleggel kipróbáljuk. Ezen teszt időszak alatt is természetesen INGYENES lesz az említett épületek éjjeli melegvíz szolgáltatása.” Mátay Balázs elmondta továbbá: a Széphő Zrt. meghatározó tevékenysége a távhőszolgáltatás, amely Székesfehérváron 20550 lakásban és 611 egyéb célra szolgáló helyiségben, létesítményben biztosít fogyasztói részére fűtést, és közel ekkora fogyasztói körben melegvíz szolgáltatást. A Társaság stratégiai célja az ügyfélközpontú szolgáltató megteremtése, ezért vizsgálja azokat a lehetőségeket, amelyek révén szolgáltatásait – fogyasztó elégedettségére – bővítheti. Ennek egyik kézenfekvő lehetősége az éjszakai melegvíz szolgáltatás rendelkezésre tartása, a melegvíz szolgáltatás folyamatossá tétele. Ez gyakorlatilag azt jelentené, hogy, az éjszaka, amikor a lakóépületekben a belső csőhálózaton ma leállítjuk a melegvíz cirkulációját, azt folyamatosan ebben az időszakban is fenntartjuk. A folyamatos keringtetés következményeként az éjszakai órákban is ugyanúgy, azonnal rendelkezésre állhat a kifolyócsapoknál az elvárt hőmérsékletű melegvíz, mint az napközben megszokott. Nem kell „várni” a melegvízre, elfolyatva több liter langyos vizet és ez nyílvánvalóan a fogyasztónál vízmegtakarítást eredményez. A Széphő Zrt. a távhőt termelő Fűtőerőmű Kft-vel együttműködve – első lépésként a nyári időszakban – olyan módon szeretné a melegvíz szolgáltatást folyamatossá tenni, hogy az a fogyasztók számára többletköltséget ne okozzon, a fogyasztók csupán ennek előnyeit élvezzék. Annak érdekében, hogy ezek a megcélzott feltételek teljesíthetők legyenek, az előzetes gazdasági számításainkat, műszaki becsléseinket gyakorlati mérési adatokkal pontosítani kell. Erre szolgálna az a kísérlet, amelyet 2009. május 21-31. közti időszakban valósítanak meg. A kísérlet időszakában valamennyi, a Fűtőerőműből ellátott távmelegvizes épületben (lakossági és nem lakossági) 24 órában folyamatossá teszik a melegvíz szolgáltatást. Egyúttal garantálják a kísérletbe vont, gázmotoros hővel lefedett fogyasztói körünk számára, hogy az eddigi gyakorlat szerinti üzemszüneti időszakokban a kísérlet során mért hőmennyiséget ingyen szolgáltatják. Ugyanerről biztosították a Fogyasztóvédelmi Egyesület Elnökét és a Lakásbérlők és Lakástulajdonosok Egyesületének Elnök asszonyát is.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|