

Az akadálymentesítési kérdéseknél hallgassák meg az érintetteket is! |
![]() |
![]() |
Írta: Temesvári Márta | |||||
2009. május 21. | |||||
Dr. Kósa Ádám a fogyatékkal élőkkel foglalkozó szervezetek számára tartott fórum szünetében adott interjút a sajtó képviselőinek. Ennek során kifejtette: nagyon fontos lenne, ha hazánk nem halogatná folyamatosan az akadálymentesítés határidejét. A fogyatékkal élők ugyanis nem tudják elvégezni a feladataikat úgy, hogy folyamatosan akadályba ütköznek. A Európai Uniós képviselőjelölt fontosnak tartja, hogy e „hátrányos helyzetből indulók” még több lehetőséget kapjanak a munka világában. Riasztó adatként azt említette, hogy tíz fogyatékkal élő közül kilenc munkanélküli!
![]() . „A munkaadóknak figyelembe kéne venniük a mi szükségleteinket is!” – mondta – „Ezt szeretném majd elérni az EU Parlamenti munka során.” Dr. Kósa Ádám úgy véli, hogy Magyarországon nagyon erős lemaradás mutatkozik meg a teljeskörű akadálymentesítés tekintetében. Nagyon sok helyen foglalkoznak e témával, megoldási javaslatokat is képviselnek, ám többféle probléma is felmerül: többek között az, hogy ahol már megvalósult az akadálymentesítés, ott nem megfelelő módon végezték el a munkálatokat, mivel nem kérdezték meg az érdekképviseletek véleményét arról, hogy mire lenne szükségük. Másrészt itt a pénzhiány: sokan szeretnének segíteni, ám nem kapnak elég forrást az elképzelések megvalósításához.
![]() Fotó: Temesvári Márta „Az Európai Unio rengeteg pénzt ad erre Magyarországnak, csak nem jól használjuk fel ezt az összeget.” – mondta a képviselő-jelölt, aki azt szorgalmazza, hogy a döntéshozók jobban vonják bele az érdekvédelmi szervezeteket az akadálymentesítéssel kapcsolatos kérdésekbe. „Az országjáró körúton minden megyében találkozom fogyatékos személyek képviselővel.” – nyilatkozta Dr. Kósa Ádám – „Például Győrben, ahol a helyi önkormányzatnál mindig kikérik a fogyatékos emberek véleményét. A fogyatékosokkal foglalkozó szervezetek pedig szinte mindig tudnak olyan megoldásokat javasolni, amelyek sokkal olcsóbbak, mint amilyen az eredeti tervben szerepelt. Lám, így is lehet költségcsökkentést elérni!” Sőt, talán így a leginkább. Ha az érintettek mondják meg, hogy mit szeretnének, s ha eseteként ők találhatnának megoldásokat a megvalósításhoz… Kapcsolódó cikkünk: http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=3265&Itemid=1
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|