Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Sport arrow Marad a 16 csapat a Soproni Ligában
Marad a 16 csapat a Soproni Ligában Nyomtatás E-mail
Írta: Fehérvár FC   
2009. május 22.

ImageAz élvonal beharangozott, nagy reformja elmaradt, csak apróbb változtatások lesznek a következő kiírásban, ugyanakkor a mostaninál négyszer nagyobb bevételt eredményező tévés szerződést köthet a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ), továbbá 46 ezresre bővíthetik a Puskás Ferenc Stadiont. Erről Kisteleki István számolt be az MLSZ elnökségi ülése után, a telki edzőközpontban tartott sajtótájékoztatón. A Soproni Liga 2009–2010-es kiírásában jelentős változás nem lesz, azaz két csapat esik ki, és ugyanennyi jut majd fel.

 

Az egyetlen nagyobb különbséget az jelenti a mostanihoz képest, hogy ha a bajnoki címről, Európa-liga-indulásról vagy kiesésről döntő helyen azonos pontszámmal áll két csapat, akkor kétmérkőzéses rájátszás dönt majd, melyik a jobb gárda – mondta az MLSZ-elnök. Hármas holtverseny esetén pedig hármas körmérkőzést rendeznek, s mindegyik együttes egyszer játszik majd otthon.

Ami a televíziós közvetítéseket illeti, a tulajdonosi bizottság elvi megállapodásra jutott a DigiTV ajánlatának elfogadásáról. Ez azt jelenti, hogy ha az MLSZ is elfogadja az ajánlatot, a jogokra a jövő idényre opciós joggal bíró Sport Tv-nek tíz napja lesz nyilatkozni, kíván-e élni elővásárlási jogával.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >