Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow A negyvenezredik látogatót köszöntötték a kiállításon
A negyvenezredik látogatót köszöntötték a kiállításon Nyomtatás E-mail
Írta: Havasi Timea   
2022. augusztus 19.
Megérkezett a negyvenezredik látogató csütörtökön délelőtt a Királyok és Szentek – Az Árpádok kora kiállításra. Virányi Mariannt Lehrner Zsolt alpolgármester és Pokrovenszki Krisztián múzeumigazgató köszöntötte a Szent István Király Múzeum Rendház épületének aulájában. A tárlat augusztus 31-ig látogatható.

 

 

A negyvenezredik látogató a budapesti Virányi Mariann, aki fiával, Virányi- Gulyás Pállal érkezett a páratlan kiállításra. Mint mondta, minden nyáron Balatonfüreden nyaralnak és hagyomány, hogy Székesfehérváron töltik az augusztus 20-i nemzeti ünnepet. Idén a szokásosnál hamarabb érkeztek, hogy „teljesítsék az éves penzumot”. Nagyon szeretik Fehérvárt, úgy érzik, hogy szép, kellemes, élhető és áttekinthető város. Az elmúlt években már megnézték a város múzeumait, most azonban kifejezetten a Királyok és Szentek tárlatra jöttek, mindenképpen szerették volna megismerni.

Székesfehérvár Önkormányzata nevében Lehrner Zsolt alpolgármester, a Szent István Király Múzeum képviseletében pedig Pokrovenszki Krisztián igazgató köszöntötte a vendégeket, és nyújtottak át számukra ajándékcsomagot.

A Magyarságkutató Intézet, a Magyar Nemzeti Múzeum és a Szent István Király Múzeum közreműködésével létrehozott, megismételhetetlen tárlat augusztus 31-ig tart nyitva, hétfőtől vasárnapig 10:00–19:00 óra között látogatható. A kiállításon 12 ország több mint 700 felbecsülhetetlen kincse látható, bemutatva az államiság korai történetének korunkig fennmaradt tárgyi anyagát.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >