Gospel szólt a baptistáknál |
![]() |
![]() |
Írta: Temesvári Márta | |||||
2009. május 31. | |||||
Révész Lajos baptista lelkész elmondta honlapunknak, hogy a More Gospel Choir alapítóját, vezetőjét ma már méltán emlegetik a legsikeresebb gospel énekesnőként a nyugat európai kis országban. Fantasztikus hangja és lenyűgöző előadásmódja minden hallgatót pillanatokon belül magával ragad! A koncert előtt Révész Lajos beszédét hallgathatták meg a hívek: ![]() . De vajon minden királynő palotában jön a napvilágra? A zene világában ez korántsem feltétel. Joany kilenc éves koráig Szurinámban nevelkedett, majd a hatvanas évek elején a kis család egy része Hollandiában telepedett le. Az édesanyára és a gyermekekre ínséges idők vártak: tél közepén, megfelelő öltözet és ennivaló nélkül költöztek be egy régi rotterdami ház egyik fűtetlen, bútorozatlan lakásába. Nem nagy kilátás egy fekete bőrű család számára! A kilátástalanság ellenére a család átvészelte a kemény telet, Isten a szomszédokon keresztül gondoskodott bútorokról, élelemről, mindenről, ami a túléléshez kellett. Talán ez az élethelyzet indította a kis Joanyt az istenkeresésre. Pályafutását később soul énekesként kezdte, melyet betegség miatt egy időre szüneteltetnie kellett. Az énekesnő csodálatos hangja valóban borzongtató volt: ![]() . ![]() . Az orvosok epilepsziát diagnosztizáltak. Újabb próbák, újabb kemény időszak következett. Ereje végére érve élő hitre jutott, s nem sokkal később, hosszas imádkozás eredményeként az epilepsziából is teljesen meggyógyította az Úr! A színpadra már gospel énekesnőként tért vissza, nincs olyan fellépése, ahol ne osztaná meg Krisztusba vetett hitét és bizalmát! ![]() . A More Gospel Choir jazz, blues, soul és R&B stílusban szólaltatja meg a tradicionális fekete gospeleket. A rengeteg holland fesztiválon kívül megfordultak már többek között az Egyesült Államokban is, ahol együtt dolgoztak a világhírű Harlem Gospel Choir-ral. Joany számtalan szemináriumot tartott már zeneiskolák, akadémiák diákjainak. Az együttes háttér-énekesei: ![]() Fotó: Temesvári Márta Emellett rendszeresen foglalkozik hátrányos helyzetben élő, bevándorló vagy börtönből szabadult fiatalokkal. Hisz abban, hogy a zene és a dalszövegek segítségével egy kis fényt csempészhet az életükbe. Zenéje, magával ragadó egyénisége, Istenért égő szíve egyetlen dologról tesz tanúságot: tehetségét, sikerét Istentől kapta, ezért kész letenni a képzeletbeli koronát az Ő lábainál.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|