Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Emlékkonferenciát rendeztek Nádorfi Gabriella tiszteletére Nyomtatás E-mail
Írta: Havasi Timea   
2022. szeptember 26.
Pénteken lett volna 70 éves Nádorfi Gabriella, a Szent István Király Múzeum régésze. A neves szakember tiszteletére, Yvette lánya kezdeményezésére emlékkonferenciát rendeztek a Múzeum Rendház épületének Látogatóközpontjában egykori munkatársak, szakemberek, tisztelők és barátok részvételével.

 

Nádorfi Gabriella 1974-től dolgozott a Múzeumban. Az ELTE BTK nappali tagozatán 1981-ben szerzett régész diplomát, alapító tagja volt a Magyar Régész Szövetségnek. Hatalmas szaktudással és óriási munkabírással vágott neki minden feladatnak, magasra tette a mércét, mindent tudományos igényességgel igazolt. Pályája során sokat tett a Nemzeti Emlékhelyért, melynek kurátora volt a 2000-es évek elejétől 2014-ig. Munkásságát 2015-ben Érdy János-emlékéremmel ismerte el Székesfehérvár Önkormányzata.

A római kor és Pannonia elismert kutatója elsősorban megyei feltárásokon vett részt, ezek közül is kiemelkedőek a nemzetközileg is jelentős római kori lelőhelyeken, Tácon, Szabadbattyánban és Csákváron folytatott feltárásai. Nevéhez köthető „A Seuso-kincs Székesfehérváron” című kiállítás szervezése, valamint vezetésével valósult meg a Gorsium Régészeti Park felújítása és az ott bemutatott Pompei kiállítás is. 2018 novemberében, mindössze 63 éves korában hunyt el.

Nádorfi Gabriella ma lenne 70 esztendős. Lánya, Vargáné Gálicz Yvette kezdeményezésére emlékkonferenciát rendeztek a Szent István Király Múzeum Rendház épületének Látogatóközpontjában. A konferencia levezető elnöke Kovács Loránd Olivér, a Gorsium Régészeti Park és Szabadtéri Múzeum szakmai vezetője volt.

Székesfehérvár Önkormányzata nevében dr. Cser-Palkovics András polgármester mondott emlékező köszöntőt. Méltónak nevezte az alkalmat és a helyszínt az emlékezésre, hiszen Nádorfi Gabriellának – a családja mellett – a hivatása és maga a Múzeum volt az élete. Egyénisége, jelensége volt Székesfehérvárnak és Gorsiumnak, aki mindig nagy szerénységgel, szeretettel, de határozottan nyilvánult meg olyan kérdésekben, melyek közel álltak a szakmájához, és keményen kiállt azon dolgok mellett, amelyekben hitt. A városvezető sajnálatát fejezte ki, hogy Nádorfi Gabriella nem élhette meg a Múzeum felújítását, bővítését, de biztosak lehetünk abban, hogy büszke lenne rá. Fontos, hogy folytassuk a munkásságát, és hozzá hasonlóan átadjuk a tudást és az ismereteket a jövő szakembereinek.

Pokrovenszki Krisztián, a Múzeum igazgatója köszöntőjében elsősorban személyes emlékeit, szakmai találkozásait, benyomásait és élményeit idézte fel Nádorfi Gabriellával kapcsolatban. Mint mondta, emberileg figyelmes, tudományosan maximalizmusra törekvő személyiség volt. Mindig a kollégái, tanítványai rendelkezésre állt, mosollyal fogadta és soha nem küldte el őket, és sokat tett azért, hogy a fiatal pályatársai beilleszkedjenek a múzeumi közegbe. Elfoglaltságai mellett szakított időt a fiatalokra, tanácsokkal látta el őket, mindemellett a családjára is tudott figyelmet szentelni.
Hatalmas mennyiségű leletanyag és tudományos munka maradt utána, melyek feldolgozásra várnak a Múzeum és más intézmények, egyetemek részéről. A nemzetközi hírű feltárások anyagai akár új tudományos eredményeket is hozhatnak – fogalmazott az igazgató.

Vargáné Gálicz Yvette, Gabriella lánya köszönetét fejezte ki a konferencia megszervezéséért, édesanyja emlékének méltó ápolásáért. Felidézte: édesanyja szorgalmát és elhivatottságát jól mutatja, hogy élete utolsó délutánján is azt kérte, vigyenek számára a kórházba két, Gorsiummal kapcsolatos tudományos könyvet egy kiállításhoz. Számos terve volt még, melyek sajnálatosan nem valósulhattak meg. Unokái kitartó, elhivatott, gondoskodó, jószívű emberként emlékeznek vissza szeretett nagymamájukra, aki örök életre szóló emléket hagyott hátra a szerettei szívében. A példamutatás az egész életét végigkísérte a hivatásához és a családjához való hozzáállásban egyaránt.

Az emlékkonferencia tudományos előadásokkal folytatódott a Látogatóközpontban. Az egykori kollégák, barátok, tisztelők mellett részt vettek és felszólaltak tudományos szakemberek és kutatók, akik ismerték Gabriellát, az ő munkásságát, és előadásaikkal felelevenítették, kibővítették az eddigi ismeretanyagokat.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >