Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Kihívások és lehetőségek a drasztikusan megemelkedett rezsiköltségek közepette
Kihívások és lehetőségek a drasztikusan megemelkedett rezsiköltségek közepette Nyomtatás E-mail
Írta: ÖKK   
2022. szeptember 29.
A bölcsődéket, az óvodákat, a bentlakásos szociális intézményeket és az orvosi rendelőket mindenképpen nyitva kívánja tartani az önkormányzat a téli hónapokban is – erősítette meg dr. Cser-Palkovics András polgármester azokon a fórumokon, amelyeket a hét első felében az önkormányzati fenntartású intézmények vezetőinek, valamint a várossal együttműködésben lévő civil szervezetek és sportegyesületek képviselőinek szerveztek.

 

 

A teljes intézményhálózatra vonatkozó intézkedési tervet – a távhőszolgáltatás árait szabályozó jogszabály ismeretében – várhatóan október második hetében, rendkívüli közgyűlésen tárgyalja majd a képviselőtestület. Kiemelt cél az önkormányzati munkahelyek megtartása ebben a nehéz időszakban is. 


Hetek óta folyamatosan zajlanak az egyeztetések, hiszen a drasztikusan megemelkedett rezsiköltségek miatt a téli időszakban az önkormányzat biztosan nem tudja a jelenlegi keretek között működtetni az intézmény- és infrastruktúrahálózatot. Intézkedési tervet dolgoz ki a város – több változatban, többféle árszinttel számolva –, erről azonban az eredeti tervekkel ellentétben nem tudnak a szeptember 30-i közgyűlésen döntést hozni. A távhőszolgáltatás árait szabályozó új jogszabály megjelenését követően, várhatóan október második hetében rendkívüli közgyűlés keretében dönt majd a képviselőtestület. 

Addig sem szerette volna bizonytalanságban tartani a városvezetés az önkormányzat fenntartásában működő intézményeket, illetve a várossal együttműködő sport- és civil szervezeteket, így több időpontban is tájékoztató fórumokat szervezett az érintetteknek. Emellett a közgyűlést alkotó frakciók képviselőinek tájékoztatása is megtörtént a mai napon

Dr. Cser-Palkovics András polgármester elmondta: Székesfehérvár Önkormányzata elkötelezett az óvodák, a bölcsődék, a bentlakásos szociális intézmények és az orvosi rendelők folyamatos működtetése mellett, minden nehézség és költségemelkedés ellenére. A mindenképpen biztosítandó szolgáltatások között szerepel még a közétkeztetés, illetve minél teljesebb mértékben a közvilágítás és a közösségi közlekedés. Erről hétfőn személyesen is megerősítést kaptak a bölcsődék, óvodák, szociális intézmények vezetői, valamint az egészségügyi alapellátást koordináló Humán Szolgáltató Intézet. Azonban tőlük is takarékosságot és – az észszerűség keretei között, de – átgondolt energia- és áramfelhasználást kérnek. 

A kulturális és közművelődési intézmények esetében
sajnos kompromisszumokat kell kötni a téli időszakban – hangzott el a szektor intézményvezetőinek szervezett fórumon. „Nem intézményeket szüntetünk meg vagy vonunk össze, hanem épületeket fogunk bezárni a téli hónapokban!” – ez a legfontosabb üzenet az intézmények és az azokat látogató közösségek felé. Székesfehérvár kiterjedt hálózatot működtet, ez pedig számos épületet jelent, amelyek különböző műszaki állapotban vannak. A városvezetés kiemelte: a legfőbb cél a munkahelyek megőrzése és mind a könyvtár, mind a közösségi házak tekintetében egy-egy központi intézmény nyitva tartása. Itt közösségi programok szervezhetőek és az irodai, illetve háttérmunka is ezeken a helyszíneken végezhető. 

Az Önkormányzat által tervezett döntésekről – kiemelten a közösségi házakra vonatkozó lehetőségekről – a keddi ülésen az Idősügyi Tanács tagjai is tájékoztatást kaptak, hogy a városrészekben működő nyugdíjas klubok is időben értesüljenek erről. A város polgármestere megerősítette: a Kossuth Zsuzsanna Szociális Intézménynek nemcsak a bentlakásos egységei lesznek nyitva. Jelenleg a napközbeni ellátást biztosító gondozási egységek esetében is a nyitva tartással tervez az önkormányzat, amit az idős emberek igénybe tudnak venni. 

Szintén kedden késő délután hívták fórumra a várossal együttműködő – akár helyiségbérlettel, akár anyagilag támogatásban részesülő – civil szervezetek képviselőit. A városvezetés megerősítette: a 2022-es pályázati források és támogatások kifizetése megtörténik, de a jövő évi lehetőségek még kérdésesek. Mint elhangzott, a pandémia időszakához hasonló, visszafogott tervezéssel készül a város 2023-as költségvetése. Ez azt is jelenti, hogy a megnövekedett rezsiköltségekhez kiegészítő támogatást nem tud nyújtani a város, azonban az idei források áthúzódó felhasználásához – beérkező kérelem alapján – minden esetben hozzájárul majd az önkormányzat. 

Kérdőíves felmérés indul, mert ha reális igény van rá a civil szervezetek körében, akkor az önkormányzat vállalja, hogy egy közös irodai bázist és közösségi teret biztosítana, amelynek rezsijét is fizetné, és amit beosztás alapján, egymásra odafigyelve bármelyik szervezet használhatna. Emellett nyitva marad – a város és a Polgármesteri Hivatal működőképességének megtartása miatt – a Városháza épülete, ahol a Díszteremben lehet majd januártól rendezvényeket szervezni, valamint vagy a Fehérvári Civil Központ vagy a Hiemer-ház is nyitva lesz a téli időszakban. 

Az önkormányzati létesítményeket használó sportegyesületek képviselőivel is sor került egyeztetésre. Ezen a területen is a távhőre vonatkozó díjak ismeretében lehet majd döntéseket hoznia a közgyűlésnek, hiszen kifejezetten nagy létesítményeknél (pl. uszoda, sportcsarnokok, atlétikai centrum) van távfűtés. Nem mindegy, hogy az energiaárak brutális emelkedése mellett milyen távhőárakkal lehet majd tervezni a fűtési időszakra. Ez nagyban meghatározza, hogy milyen épületet és milyen időszakra vonatkozóan nem tud majd működtetni az önkormányzat. 

A város valamennyi érintett szövetséget megkereste, hogy biztosítsanak támogatást a helyi egyesületeket befogadó sportlétesítmények rezsiköltségeihez, de sajnos egyetlen helyről sem érkezett pozitív válasz – ismertette dr. Cser-Palkovics András a szerda délutáni fórumon. A végleges döntésekkel itt is meg kell várni a távhő árára vonatkozó jogszabályt, de mindenképpen időszakos bezárásra kell számítani a sport területén is. Ez a kosárlabdacsarnokot, a Köfém-csarnokot, a stadiont és az uszodát is érinti. Főként ez utóbbi esetében „ugrottak meg” nagyságrendekkel az üzemeltetési költségek. Itt az épület lezárását és csak a sátorral fedett kültéri rész használatának költségeit alternatívaként még megvizsgálják – hangzott el a fórumon. A város polgármestere megerősítette azt is: egy sportot szerető és támogató város Székesfehérvár, ahol nem a sportszervezetek és sportolók ellehetetlenítése a cél, így semmiképpen nem hosszútávú, csak a téli időszakra vonatkozó korlátozásokat szeretnének bevezetni.

„A tervezésnél most az általunk ismert legrosszabb forgatókönyv alapján előálló árakból indultunk ki. Fontos, hogy felkészüljünk erre az esetre, de természetesen, ha ennél kedvezőbb lesz a helyzet, akkor menet közben is dönthetünk bármely korlátozás feloldásáról. Emellett persze előre is menekülünk, azaz vizsgáljuk a további energetikai fejlesztések lehetőségeit. Minden érintett terület képviselőivel külön egyeztető fórumot szerveztünk, hiszen nem általánosságban döntünk korlátozásokról, hanem kinek-kinek a saját helyzete ismeretében kidolgozott javaslatok és megoldások mentén tervezünk a téli időszakra – és a teljes jövő évre, hiszen információink szerint hosszabb időszakra kell a mostani megemelkedett rezsiárakkal számolnunk. Ahol szükséges, egyedi egyeztetésekre is sor kerül még intézményekkel vagy intézményt fenntartó civil szervezetekkel az intézkedések elfogadása előtt.” – összegezte a helyzetet dr. Cser-Palkovics András. Megerősítve: konkrét döntéseket minden vonatkozó jogszabály ismeretében, várhatóan október második hetében hoz majd a közgyűlés. 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >