Az ökörfarkkóró (Verbascum – ökörfarkvirág, királygyertya, gyapjúfű) Európában, Észak-Afrikában és Ázsiában őshonos, de Amerikában és Ausztrália egyes részein is találkozhatunk vele (a telepeseknek köszönhetően). Nevét ökörfark alakjáról kapta, mely igencsak feltűnő, égbe nyúló. Nemzetségébe kb 360 faj tartozik, melyek többsége a Mediterráneumban található. Magyarországon elsősorban a molyhos ökörfarkkóró (Verbascum thapsus) és a szöszös ökörfarkkóró (Verbascum phlomoides) terjedt el.

Az ökörfarkkórónak egész nyáron érezhetjük az illatát, mivel folyamatosan virágzik. Kétnyári növény, a görvélyfűfélék családjába tartozik. Szára elég magas, akár két méteres is lehet és nem szokott elágazni. Egy év után fejlődik ki levélrózsája, mely molyhokkal borított. Levelei szétszórtan állnak a száron, alul nyelesek, felül nyeletlenek, tojásdad alakúak. A levelek hossza akár 50 centiméter is lehet és ezüstös színűek - a molyhoknak köszönhetően.

A szöszös ökörfarkkóró hazánk minden táján megtalálható. Elsősorban a ritkás tölgyesekben fedezhetjük fel, a legelőkön, a száraz gyomirtásokon. (Ugyanakkor termesztik is!) Szereti a laza homoktalajt, a sok fényt – s mindeközben jól tűri a szárazságot.

A Verbascum phlomoides virágai aranylóan sárgák, s ennek köszönhető pompázatos kinézete is. A virágok sűrűn, egymás mellett helyezkednek el a levélkoronától a hajtás csúcsáig. Dús, fél méteres fürtöt alkotnak. A virág minden részét szőr borítja – csak a virágokat nem.

E növény, s vadon termő fajai (a pompás ökörfarkkóró, a dúsvirágú ökörfarkkóró vagy a molyhos ökörfarkkóró) nagyon hasznosak (és gyűjthetőek), kivéve a lila virágú / lila porzójú / nagyon apró virágú fajok (például a lila ökörfarkkóró).

Az ökörfarkkóró már az ókori görög mitológiában is felbukkan: Zeusz édesapjának, Kronosz növényének tartották. A görögök úgy vélték, hogy ha e növény levelével bedörzsölik a kezüket, akkor távol tudják tartani magukat a rontásoktól. (Megjegyzem, hogy Odüsszeusz is az ökörfarkkóróval érte el, hogy Kirké varázsitala ne hasson rá.)