Válság van |
Írta: Temesvári Márta | |||||
2009. június 05. | |||||
„Válság van. Ezt halljuk mindenkitől és mindenhonnan. Gazdasági, pénzügyi válság, harsogja a média. Tudjuk, hogy sajnos ilyenkor az első terület ahonnan pénzt vonnak el, az éppen a kultúra szokott lenni. De egyre többek véleménye, hogy a válság nem csupán, sőt elsősorban nem gazdasági, pénzügyi természetű. Bár valóban a gazdaságban tapasztalható problémák a legérzékelhetőbbek, de az mégis csak következménye valami egészen más problémahalmaznak. Sokkal inkább társadalmi válság, úgyis fogalmazhatnánk, hogy morális válság tapasztalható a világban.” – nyitotta meg az Ünnepi Könyvhetet dr. Cser-Palkovics András.
Majd így folytatta: „Ha pedig így van, akkor éppen a kultúra és az általa hordozott értékek kínálják a megoldást, mutatják a kiutat. Éppen a kultúra teremthet összefogást, a régen elfeledett értékek újra felfedezését. Ma már látjuk ugyanis, hova vezet az értéknélküli világ: a semmibe. Meggyőződésem, hogy éppen az ilyen, válságos időkben értékelődhet fel a nemzeti kultúra, azon belül pedig az irodalom szerepe. Köszöntsük tehát lehetőségként a 80. Ünnepi Könyvhét és 8. Gyermekkönyvnapok eseményeit. Tudjuk, hogy a magyar irodalom és könyvkiadás egész Európában páratlan múltra visszatekintő és páratlanul gazdag rendezvénye, az Ünnepi Könyvhét. A Fő téren folyamatos koncertek várják az érdeklődőket: 1927 pünkösd vasárnapján a Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Országos Egyesülete miskolci közgyűlésén Supka Géza javasolta, hogy olasz, valamint finn mintára a magyar irodalom, a magyar könyv népszerűsítése érdekében évenként az ország minden településén egyidőben könyvnapokat kell rendezni. Ahogy fogalmazott: „Az évnek egyik napján (…) az ország minden városában és falujában könyvnap rendeztessék, amely (…) az írót és a közönséget közvetlen kontaktusba hozza egymással, hogy ezen a napon egyszer egy évben a könyvírás és a könyvkiadás művészete is kimenjen az utcára, éspedig ingujjban, közvetlen, bohém formában”. Pavilonokban sincs hiány: Az Ünnepi Könyvnap 1929-ben debütált Budapesten, a Vörösmarty téren. Tudjuk, hogy egyetlenegyszer maradt csak el a könyvhét, bebörtönzött pályatársaik, barátaik miatt 1957-ben sem az írók, sem a kiadók nem akartak ünnepelni. Örömmel olvasom, hogy a mostani jubileumi könyvhétre, s a Gyermekkönyvnapokra több mint 360 könyvheti újdonság jelenik meg. Székesfehérvár természetesen 2009-ben is csatlakozik a könyvhét programjaihoz. Rengeteg új kiadvány, dedikálások, könyvbemutatók, író-olvasó találkozók, beszélgetések, szórakoztató műsorok, színdarabok és koncertek várják az érdeklődőket. Szerencsére a könyvbemutatókon megjelenő kiadványok közül több székesfehérvári vagy megyei szerző érdeme. Az Országalmánál egy könyvsátor is található: A teljesség igénye nélkül: Zsohár Melinda Maroshegyre visz bennünket, Hagymásy Andrással képzeletbeli körutat tehetünk Prágában, Bobory Zoltán könyvbemutatója Iszkaszentgyörgyön pedig ékes bizonyítéka annak, hogy a könyvhét eseményei a kistelepüléseken is jelen vannak. Kívánok Önöknek tartalmas szórakozást, kikapcsolódást nyújtó könyvhetet, és legfőképpen jó olvasást!” Kapcsolódó cikkünk: http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=3365&Itemid=33
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|