Fehérvári Szent Pio festője Szent Pionál járt, Rotondoban |
Írta: Enyedi Béla | |||||
2009. június 08. | |||||
Néhány nappal ezelőtt indult útnak egy lengyel zarándokcsoport, akik Rotondoba igyekeztek, meglátogatni Szent Pio szarkofágját. A 40 éve meghalt, azóta szentté avatott Pio teste csodával határos módon teljesen olyan állapotban került elő a koporsóból, mintha most temették volna el. Azóta zarándok csoportok tízezrei jártak már Szent Pio új üveg-szarkofágjánál, tisztelegni az utolsó stigmatizált szerzetes előtt! A zarándokút Sorentó, Nápoly, Pompei, Capri, Pietrelcina, Monte San Angelo, Manoppelló megtekintését is tartalmazta, de a fő program természetesen Rotondo volt.
Pio atyának - akinek teste 50 éven keresztül hordozta Krisztus 5 sebét – a cellája igazi látványosság volt mindenki számára. Az üvegszarkofágnál, a szent épen maradt teste előtt, Szent misét mondott Leszek Atya, a kis csoport lelki vezetője. Simon M. Veronika székesfehérvári Munkácsy-érmes festőművész már nem először járt a lengyelekkel zarándokúton, hiszen Stary Sacz, Vatikán és Jeruzsálem is szerepelt már közös programjuk között. A jó kapcsolat II. János Pált, Szent Hedviget, Szent Istvánt és a Szent Faustinát megörökítő festményei miatt alakult ki Veronika és a lengyelek között. E képek egyrészt Lengyelországban, Stary Saczban, illetve Varsóban, a Vatikánban és Budapesten, a lengyel templomban nyertek végleges elhelyezést.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|