Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Ludaskásával és újborral ünnepeltek a Fehérvári Polgárok
Ludaskásával és újborral ünnepeltek a Fehérvári Polgárok Nyomtatás E-mail
Írta: Gáspár Péter   
2022. november 12.
Ismét megrendezte hagyományos Szent Márton-napi ünnepségét a Fehérvári Polgárok Egyesülete. A Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban a hagyományoknak megfelelően az ünnepi műsor mellett ludaskása és újbor kóstolás is várta a vendégeket.

 

Idén is megrendezte Szent Márton-napi ünnepségét a Fehérvári Polgárok Egyesülete a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. Az ünnepséget Lehrner Zsolt alpolgármester nyitotta meg, aki felidézte, hogy egy aktív civil közösség, a Fehérvári Polgárok Egyesülete kezdeményezésére 16 évvel ezelőtt hagyományteremtő szándékkal rendezték meg először a Márton-napi ünnepséget. Székesfehérvár alpolgármestere köszönetet mondott az egyesület eddigi tevékenységéért és a Szent István Művelődési Ház igazgatójának is, aki helyet biztosított az ünnepnek.

A megemlékező ünnepségen számos programmal várták a résztvevőket. Elsőként a Szent Imre Óvoda diákjainak műsorát láthatták a vendégek, majd Tornyai Gábor atya tartott előadást Szent Márton életéről, aki 316-ban született egy római tribunus fiaként Savariában, a mai Szombathelyen. 18 éves korában apja kívánságára a légió katonája lett, s a legenda szerint palástját odaadta egy didergő koldusnak. Nem sokkal később Amiens-ben megkeresztelkedett, otthagyta a sereget és misszionárius lett, majd 371-ben a Loire menti Tours püspökévé választották. A hagyomány szerint Márton elbújt a nagy megtiszteltetés elől a libák között, de a nagy gágogás elárulta. Az irgalmas felebaráti szeretet megtestesítőjeként a katonák, utazók, foglyok, rabok, parasztok, pásztorok pártfogójaként, patrónusaként tartják számon.

A műsorban a Hermann László Zeneiskola diákjai is zenéltek. A rendezvényen szokás szerint ludaskása és újbor kóstolás is várta a vendégeket. A hiedelem szerint ludat illik enni ezen a napon, mert aki Márton napján nem eszik libát, az majd egész évben éhezik. Márton emellett az újbor bírája is, ilyenkor ugyanis már iható az idei szüreti termés eredménye.
 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >