Gyerekkoromban gyakran szedtünk bodzavirágot a testvéremmel, hogy anyukám szörpöt készítsen belőle, vagy palacsintatésztába mártogatva kisüsse desszert gyanánt. Jól emlékszem rá, hogy a virágok májusban nyíltak (az idő csodás volt), a bogyók pedig őszre értek be. Ez utóbbiból szörp és lekvár is készült, a szomszédunk pedig pálinkává varázsolta.

Akkor még nem tudtam, hogy a bodza nemcsak finom, hanem az egyik legsokoldalúbban felhasználható gyógynövényünk is.

A fekete bodza hazánkban őshonos, Közép-Európában szinte mindenhol megtalálható. Ott terpeszkedik az utak mentén, az erdők szélén, a réteken, a bozótosoknál. Évelő, általában két méter magasra nő meg, de nem ritka a hat méteres példány sem. Az ágak eleinte zöld színűek, majd átváltanak szürkébe, szürkésbarnába.

Virágzata sárgásfehér, s egy szétnyílt tenyérre emlékeztet. Az aprócska virágok 10-20 cm átmérőjű bogernyőbe rendeződnek, és csodás illatot árasztanak: édes, citrusos nedű képében tetszelegnek.

E növény könnyen összetéveszthető a földibodzával és a fürtös bodzával. Előbbi alacsonyra nő, nem évelő, illata kellemetlen. Utóbbinak vörös a bogyótermése – míg a fekete bodzának (ahogy neve is jelzi): fekete (vagyis inkább feketével kevert sötétlilának mondanám).

A virág flavonoidokat tartalmaz (samucint, rutint, kvercetint), valamint szaponinokat, klorogénsavat, ciánglikozidokat, nyálkát és illóolajokat. A levélben glikozidokat és cseranyagokat találhatunk, a termésben pedig szerves savak (ecetsav, citromsav, almasav) gyűlnek össze, s rengeteg vitamin.

A cikk folytatása elolvasható az alábbi linkre kattintva:

https://fmc.hu/2020/02/15/influenza-a-bodza-segithet-a-megelozesben-es-a-gyogyulasban/