Mikor kerül sor a Kórház egészségügyi fejlesztésére? |
Írta: Temesvári Márta | |||||
2009. június 10. | |||||
„Történt-e előrelépés a közép-dunántúli régió 1,1 millió lakosát kiszolgáló Szent György Kórház egészségügyi fejlesztésével kapcsolatban?” - címmel a Házszabály 91. § (1) és (2) bekezdése alapján kérdést nyújtott be Dr. Székely Tamás Egészségügyi Miniszternek dr. Cser-Palkovics András országyűlési képviselő.
Az említett levél így szól: Tisztelt Miniszter Úr! Warvasovszky Tihamér Képviselő Úrral együttesen K/9222. szám alatt írásbeli kérdéssel fordultunk Önhöz. Ebben megfogalmaztuk, hogy pártállástól függetlenül elfogadhatatlannak tartjuk, hogy - a vonatkozó pályázati kiírásban megjelölt alapvető célokkal ellentétesen - a régiónkban ne valósuljon meg csúcskórházként támogatásra jogosult intézményi fejlesztés. Válaszában Ön azt írta, hogy „nem kérdéses, hogy Közép-Magyarország lakosai ellátási szükségleteinek megfelelő színvonalú kielégítése, ennek érdekében a helyi progresszív ellátás vezető intézményének fejlesztése szükséges és a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program forrásaiból megvalósítandó cél. Figyelembe véve a székesfehérvári pályázat feltételes támogathatóságát, az Egészségügyi Minisztérium kész arra, hogy a kórház törekvéseit a hatályos jogszabályok keretei között a legmesszebbmenőkig támogassa …”. Tisztelt Miniszter Úr! Kérdezem, hogy milyen előrelépés történt sor a fenti üggyel kapcsolatban? Meg tudja-e nyugtatni a közép-dunántúli régió 1,1 millió lakosát? Sor kerül-e az őket kiszolgáló Szent György Kórház egészségügyi fejlesztésére, annak eredeti nagyságrendjében? Várom Miniszter Úr megtisztelő válaszát!
dr. Cser-Palkovics András országgyűlési képviselő
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|