Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Sport arrow 2009/2010: Beállók
2009/2010: Beállók Nyomtatás E-mail
Írta: Pálfay Károly   
2009. június 11.

ImageSonata Vijunaite és Verica Nikolic helyére magyar játékosokat igazolt a Fehérép Alcoa FKC. A 23 éves Rádl Tímea három, Spanyolországban töltött év után tér vissza a hazai bajnokságba, míg Horváth Bernadett személyében a juniorválogatott egyik erőssége szerződött Győrből Székesfehérvárra.

 

"A beálló poszton teljesen átalakulunk, Rádl Tímea és Horváth Bernadett érkezik hozzánk, valamint az utánpótlás csapattól felkerülő Kapási Annára is várnak feladatok.“ – kezdte Sótonyi László ennek a posztnak a bemutatását, majd a két újonnan igazolt játékosról a következőket mondta:

„Betti a nyári, Magyarországon megrendezésre kerülő Európa-bajnokságra készülő junior válogatott beállósa. Több szakemberrel egyeztetve döntöttünk leigazolása mellett, mindenki pozitív véleménnyel volt róla. A beilleszkedését épp az EB nehezítheti majd, hiszen a felkészülés elejéről hiányozni fog a válogatottbeli kötelességei miatt. Timi páréves spanyolországi kitérőt követően tér haza, nagyon nagy motivációval érkezik vissza a magyar bajnokságba. A látott videoanyagok alapján azt várom, hogy védekezésben kulcsszerepet vállaljon, valamint a lerohanásoknál és a falban is vegye ki részét támadásainkból. Tapasztalata miatt ő is nagy felelősséget, és sok szép feladatot fog kapni nálunk a következő évben.“ – összegezte a véleményét a két friss igazolásról Sótonyi László, a fehérváriak vezetőedzője.“

A csapat másodedzője, Mihály Attila az FKC ifjúsági csapatának az edzője is egyben, így különösen jól ismeri az FKC-vel hároméves szerződést aláírt Horváth Bernadettet: „Bettit ellenfélként jól ismerem, intelligens játékosnak gondolom, akinek nem utolsósorban az is nagy előnye, hogy belső védő. A mai kézilabdában főleg jó védekezéssel lehet meccseket nyerni. Aki elől és hátul egyaránt használható, az bármely csapatnak hasznára lehet.“

Kapási Anna személyében újabb tehetséges, sajátnevelésű fiatal csatlakozik a felnőtt csapat bővebb keretéhez.

„Anna vállsérüléssel bajlódott az idén, nagyon bízunk benne, hogy megfelelő odafigyeléssel a sérülést át tudjuk adni a múltnak. Tőle azt várom, mint a többi ifiből felkerülőtől, hogy elszántan dolgozzon, és éljen a lehetőséggel, ha szóhoz jut.“ – mondta a 18 éves beállóról Sótonyi László.

Mihály Attila hasonlóan nyilatkozott tanítványáról: „Anna tavasza szinte teljes egészében ráment a vállproblémájára; sok gyógytornát és erősítést követően, bízom benne, sikerült ezen túljutnunk. Anna „akaratos gyerek”, ami biztosíték arra, hogy rá is számítani lehet szükség esetén, elsősorban hosszútávon.“

Érdekesség, hogy Timi és Anna is Csákváron, Szalma Jánosnál kezdett kézilabdázni. Az FKC jövő évi keretéhez így – Kovács Angélával, Tilinger Tamarával és Trimmel Brigittával együtt – öt csákvári nevelésű játékos fog tartozni. Két népszerű játékost búcsúztatott el erről a posztról a klub: A csapatkapitány Sonata Vijunaite négy Székesfehérváron töltött év után távozik külföldre (a napokban dől el, hogy hol folytatja pályafutását). Verica Nikolicnak Szerbiából van ajánlata, így elképzelhető, hogy hazájába szerződik.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >