Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Hírek
Egy híján százan vettek részt a férfi szűrőnapon Nyomtatás E-mail
Írta: Bárány Péter András   
2022. november 28.
Idén is nagy érdeklődés övezte az ingyenes férfi szűrőnapot, amit szokás szerint szombati napon a Család- és Nővédelmi Központban tartottak. A Székesfehérvári Egészségfejlesztési Iroda által koordinált program sikerességét mutatja, hogy míg 2011-ben – a program indulásakor – alig lehetett 30 főt rávenni a részvételre, addig 2022-ben már az előzetes regisztráció során beteltek a férőhelyek, így három szakorvos közreműködésével 99 fő szűrésére nyílt lehetőség.

 

A Család- és Nővédelmi Központban tartott ingyenes prevenciós alkalmon az urológiai szűrés mellett ingyenes vércukorszint-, vérnyomás- és koleszterinszint-mérést is végeztek. A szűrőprogramra elsősorban azokat a férfiakat várták a szakorvosok, akik elmúltak 50 évesek, eddig nem vizsgáltatták meg magukat, vagy az utolsó alkalom óta 2-3 év eltelt. Várták továbbá azokat a 40. életévüket betöltött férfiakat is, akiknek a családjában volt prosztatadaganat, illetve bármilyen prosztata-megbetegedés.

Dr. Keresztury Lászlóné, a Székesfehérvári Egészségfejlesztési Iroda szakmai vezetője elmonda, hogy az elmúlt évtizedben, a városi és az országos kampányok hatására kialakult egészségtudatos szemlélet eredményeképpen jobban odafigyelnek magukra az emberek, szívesen járnak szűrésekre. ,,Egyre többen jönnek az aktív korosztályból is, olyan férfiak, akik nem biztos, hogy be tudnának menni a kórházba munkaidőben, hogy megvizsgáltassák magukat.”

Az Egészséges Városok Szövetségének tagjaként Székesfehérvár élen jár az egészséges életmód és a megelőzés népszerűsítésében, amit jól mutatnak a sikeres, telt házas szűrőprogramok is. Dr. Keresztury Lászlóné kiemelte ezek fontosságát, és mindenkit biztat, hogy használja ki a város által biztosított egészségmegőrző programok lehetőségeit. A Székesfehérvári Egészségfejlesztési Irodáról és az általuk szervezett eseményekről közösségi oldalukon tájékozódhatnak.
 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >