Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Hírek
Az öröm útján – kiállításmegnyitó, gyertyagyújtás és Újszövetség maraton Nyomtatás E-mail
Írta: Csordás Csilla   
2022. november 28.
Via Lucis - A feltámadás, az öröm és a világosság útja címmel nyílt Párkányi Raab Péter és Sárba Katalin fotográfus fotókiállítása advent első vasárnapján a Vörösmarty Színház galériájában. A tárlat megnyitóját követően Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője, dr. Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója, Spányi Antal megyés püspök, Berze János református és Bencze András evangélikus lelkész gyújtotta meg a teátrum aulájában lévő advent koszorú első gyertyáját, majd megkezdődött a X. Újszövetség maraton. A fehérváriak a négy evangéliumból gondosan összefésült szövegrészek olvasásával idézték meg Jézus életét.

 

A Kossuth-díjas szobrászművész, Párkányi Raab Péter Péliföldszentkereszten készítette el hazánk első nagyszabású örömútját. A Via Lucis süttői és tarsodi kőből készült alkotásairól Sárba Katalin készített fotókat. A 14 fekete-fehér fotó alkotta tárlat advent vasárnapján nyílt a Vörösmarty Színház emeleti galériájában. Az öröm és az adventi remény boldogságával köszöntötte a megjelenteket a Vörösmarty Színház igazgatója. Dr. Szikora János visszaemlékezett arra, hogy tíz évvel ezelőtt, a Forrás Galéria támogatásával nyitotta meg kapuit a Színház galériája. A mai tárlaton, Párkányi Raab Péter fotókon visszaköszönő alkotásai az örömutat jelenítik meg. „Különleges hangulatot teremt az „öröm útja” a várakozás időszakának kezdetén. Ritka az a fajta egybeesés, amikor egy kiállítás témája és a megnyitóval egy időben zajló másik ünnepi aktus egy különleges szimbiózisban találkozik egymással: pont 10 éve indult el advent első vasárnapján Székesfehérváron az Újszövetség maraton.

Székesfehérvár országgyűlési képviselője, Vargha Tamás köszöntőjében kiemelte, az adventben a hit, a remény, az öröm és a szeretet négy vasárnapja előzi meg a megváltó születését, míg a kiállítás témája, a keresztút folytatása a Via Lucis, a feltámadás, az öröm, a hit és a remény útja. Ezt mutatja be ez a 14 stáció. „A jelenben szükségünk van minderre, hiszen a bennünket körülvevő világban hitünk szerint kell mennünk a világosság útján, reménykedve abban, hogy kiutat találunk a sötétségből.”

Párkányi Raab Péternek fantasztikus mintázó készsége van szinte a reneszánszot idéző minőségben alkot, méltatta a művészt Tóth Norbert. A kiállítás kurátora hozzátette, a művésznek minden eszköz a kezében van klasszikus korokat idézve, ugyanakkor nagyon tömör és összegző alkat, aki ezeket az alkotásokat valahogy szétszedi és tesz bele egy sajátos Párkányi csavart, majd újból összerakja. A falon látható fotók Sárba Katalin szemén és gépén keresztül jelenítik meg a kőbe vésett alkotásokat. A fotós rendkívül lírai részleteket ragadott ki, melyeken erőteljes fény-árnyék játékok vannak. Játszik az élességgel és az életlenséggel a munkákban, ez a vizuális költészet megidézi azt a hangulatot, amikor e képek készültek.  „A Via Lucis egy út, mint ahogyan úton vagyunk mindannyian, és utunk során Jézus Krisztusra támaszkodunk. Az ő útmutatása és élete alapján vezetjük az életünket, ő mutat utat nekünk ezen gondolat megerősítéséhez.” – zárta köszöntőjét Tóth Norbert.

A tárlatmegnyitót követően Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője, dr. Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója, Spányi Antal megyés püspök, Berze János református és Bencze András evangélikus lelkész gyújtotta meg a teátrum aulájában lévő adventi koszorú első gyertyáját, majd megkezdődött a X. Újszövetség maraton. A fehérváriak a négy evangéliumból gondosan összefésült szövegrészek olvasásával idézték meg Jézus életét.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >