Él és virul az asztalitenisz a MÁV Előrében |
Írta: Pecsu Press | |||||
2022. december 11. | |||||
Aktív élettel büszkélkedhet a MÁV Előre SC Asztalitenisz Szakosztálya. A Kopasz Tibor irányításával működő és Leinemann Gellért által edzett sportolói csapatban már ötéves kortól felfedezhetünk tehetséges asztaliteniszezőket, de az utánpótlás korosztályok mellett természetesen a felnőttek is szerves részét képezik a tréningeknek és versenyeknek.
A sportági kiírások közül két fronton versenyez a MÁV Előre: egyrészt az NB III-ban, melynek a lovasberényi sportcsarnokban tartják a mérkőzéseit, másrészt a Fejér megyei II. osztályú pontvadászatban, mely fordulóinak a Székesfehérvári II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola ad otthont. Langmáhr Tamás ötödik osztályos kora óta asztaliteniszezik, s a kezdetek óta Kopasz Tiborék kezei alatt dolgozik és fejlődik. „Nagyon szeretek ide járni, remek, családias a hangulat a csapaton belül. Az asztalitenisz engem sokat épített emberileg, alázatra és fegyelemre is tanított. Fizikálisan is hasznos sport, jó kondit biztosít, a jó eredmények pedig örömet okoznak” – árulta el Langmáhr Tamás. „Amikor kisebb voltam, akkor inkább a párost szerettem jobban, de ahogy egyre idősebb leszek és fejlődöm, így már inkább az egyéni áll közelebb hozzám” – folytatta az asztaliteniszező. A mintegy tizenöt fős MÁV Előre csapatot és az utánpótlás háttérnek is számító agárdi Chernel István Általános Iskolában edző diákokat Leinemann Gellért edző irányítja. „Országos szintén nem túl jó a helyzet, ami az asztalitenisz népszerűségét illeti. Jó, de egyre idősebb játékosok alkotják a mezőnyt. Nálunk az iskolában, illetve a MÁV Előrében viszont jobb a helyzet, sokan érdeklődnek a sportág iránt” – mesélte Leinemann Gellért. „Szerencsére van egy masszív hátországunk. Mivel én Agárdon tanítok a Chernel iskolában és ott is tartok edzéseket, úgy harminc gyerekkel tudunk számolni, akik asztaliteniszeznek. Igaz, ők nincsenek leigazolva a MÁV-hoz, de attól még számíthatunk rájuk. Emellett pedig ott van a nem mellékesen nagyon összetartó, tizenöt fős csapat, melynek egy része az NB III-ban, más része a megyei második vonalban versenyez” – osztotta meg velünk Leinemann. A MÁV Előre SC Asztalitenisz Szakosztályához az alábbi elrhetőségeken lehet jelentkezni 8 és 12 év közötti fiataloknak: Hajrá, MÁV Előre, hajrá, Fehérvár!
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|