Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Kultúra arrow „Csak játszom én a színekkel” – megnyílt a Téli Tópartis tárlat
„Csak játszom én a színekkel” – megnyílt a Téli Tópartis tárlat Nyomtatás E-mail
Írta: Csordás Csilla   
2023. január 31.
A hagyományok szerint idén is betekintést kaphatnak az érdeklődők a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnáziumban zajló szakmai munkába. A hétfőn nyílt Téli Tópartis Tárlaton több mint 500 alkotás kapott helyet. A művészeti képzés öt évfolyamán tanuló grafikus, keramikus és textilműves diákok munkáit február 10-ig tekinthetik meg az iskola aulájában.
 
Kincsek és meglepetések délutánja várta az érdeklődőket hétfőn délután a Téli Tópartis tárlat megnyitóján. A művészeti szakgimnázium öt évfolyamán tanuló diákok legszebb műveit felvonultató kiállításon több mint 500 alkotás kapott helyet az iskola aulájában.
 
„Csak játszom én a színekkel. Olykor fehéren a feketével. Szivárványnak minden színével. A lelkemnek csobogó ízével.” – hangzott el Igrényi Sándor verse a művészetis diákok műsorában, amelyet a szavalat mellett fuvolajáték is színesített.
 
Ezt követően dr. Vizi László Tamásné igazgató köszöntötte a megjelenteket. Mint mondta, a tárlat anyaga és ez a rövid kis összeállítás is jól mutatja, hogy diákjaik életében sok olyan terület van, amelyben megcsillanthatják tehetségüket. A tárlat egy mérföldkő a tanulók életében, ahol megmutathatják művészi, szakmai fejlődésük ívét, a szemlélődő befogadó számára pedig egy olyan izgalmas élményt jelent, amely a sok-sok művészi benyomás megjelenésének lehetőségét rejti. A kiállított klasszikus és új technikákkal készült munkák az alkotók tehetségéről, szorgalmáról árulkodnak, rendkívül újszerű gondolatokat sugallva.
 
A támogató mester útmutatása hatalmas távlatokat nyit meg az ifjú, útkereső tehetség előtt - tette hozzá, köszönetet mondva a diákoknak, felkészítő pedagógusoknak és a tehetséggondozásban együttműködő szülőknek egyaránt. Egy kiállítás megnyitója ünnep az alkotónak, aki bemutathatja művét és ünnep a befogadónak, aki élményt és értéket kap.
 
A mostani tárlat anyagán is látszik a kreativitás, az ötlet, a fantázia, a tárgyak, képek, textilek dicsérik a diákok alkotókészségét, hangsúlyozta köszöntőjében dr. Cser-Palkovics András polgármester. Az évszakonként látható tópartis tárlatoknak kiváló helyszínt biztosít a gimnázium aulája, ám most, hogy január 20-án elkezdődött a mintegy 3,1 milliárd forintos nagyszabású intézményfelújítás, erre a következő 15 hónapban itt nem lesz lehetőség.
 
Az alkotóközösségnek Székesfehérvár polgármestere felajánlotta, hogy a munkálatok ideje alatt a Városháza tereiben rendezzék meg időszaki kiállításaikat, lehetőséget adva ezzel a fiataloknak, hogy még szélesebb körben mutassák be tudásukat, azt, hogy mit gondolnak a világról.
 
A megnyitó gondolatokat követően a Téli Tópartis tárlaton a látogatóknak lehetősége nyílt arra is, hogy az alkotások születéséről a diákokkal és művésztanárokkal közösen beszélgessenek. A kiállítás február 10-ig látogatható. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!
Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >