Költségvetés 2023 |
Írta: Havasi Timea | |||||
2023. február 03. | |||||
Hosszas előkészítés eredményeként elkészült Székesfehérvár 2023. évi költségvetésének tervezete. Dr. Cser-Palkovics András polgármester pénteken, sajtónyilvános eseményen aláírta az előterjesztést és átadta azt dr. Bóka Viktor címzetes főjegyzőnek. A tervezet összességében biztonságos, stabil működéssel és jelentős fejlesztésekkel számol az energiaárak drasztikus emelkedése és az infláció mellett is. A javaslatot 2023. február 10-én, pénteken tárgyalja a város Közgyűlése.
A költségvetés a város legfontosabb rendelete, amely alapjaiban határozza meg Székesfehérvár mindennapi működését és fejlődését. Elkészültét ezúttal is több hónapos egyeztetés előzte meg. A hagyomány szerint az előkészítésért felelős dr. Bóka Viktor főjegyző sajtónyilvános keretek között nyújtotta át a tervezetet Székesfehérvár polgármesterének, hogy dr. Cser-Palkovics András az aláírást követően a Közgyűlés elé terjeszthesse a javaslatot. „A költségvetés tervezését a mostani, kiemelten sok bizonytalansági tényezőt magában hordozó gazdasági helyzetben már nyár közepén el kellett kezdeni. Az energiaárak alakulása jelentős plusz terheket ró a teljes önkormányzati szektorra, beleértve a Polgármesteri Hivatalt, az intézményeket és az önkormányzati vállalatokat, közszolgáltatókat egyaránt. Összességében biztonságos, stabil működéssel és jelentős fejlesztésekkel számoló javaslatot nyújthatunk be a Közgyűlésnek február 10-én.” – fogalmazott Székesfehérvár polgármestere. Hozzátette, hogy az állami finanszírozás rendszere nem változott, az állami támogatás mértéke azonban növekedett. A város alapműködése az energiaárak drasztikus emelkedése és az infláció okozta drágulások mellett is biztosított. A javaslat tartalmazza az önkormányzati humánerőforráshoz kapcsolódódó bér- és pótlékemeléseket, a béren kívüli juttatásokat, továbbá a közszolgáltatások biztonságos működtetését is – a takarékossági intézkedések betartása és a korábbinál visszafogottabb fejlesztések mellett. A tervezet közel 104 millid forintos bevételi-kiadási főösszeggel számol. A legfontosabb tétel a 31.75 milliárdos saját önkormányzati bevétel, ennek nagy részét a 23 milliárd forintot meghaladó, rekordmértékű helyi iparűzési adó teszi ki – ilyen mértékű iparűzési adóbevétele megközelítőleg sem volt korábban az Önkormányzatnak. Székesfehérvár polgármestere köszönetét fejezte ki a gazdasági szereplőknek, vállalkozásoknak és az ott dolgozóknak, akik a munkájukkal bevételhez, fejlesztési és üzemeltetési forrásokhoz juttatják a várost. Fontos, hogy magánszemélyeknek továbbra sem kell helyi adót fizetniük Székesfehérváron. Az önkormányzati bevételekhez tartozik továbbá a 4,05 milliárd forint építményadó és a 60 milliós idegenforgalmi adó is. Állami forrásból közel 10 milliárd forintot kap a város működtetésre, a hazai és uniós projektek finanszírozása 21 milliárdot tesz ki. A kiadások legnagyobb tételeként működtetésre közel 44 milliárdot költ idén a város, ami jelentős emelkedés az előző évekhez képest, az energiaárak alakulása és az infláció miatt. Ebből a város által befizetendő szolidaritási hozzájárulás 6,6 milliárd forint lesz. Fejlesztési, felújítási célokra 50,7 milliárddal számol a költségvetés – ez tartalmazza a már folyamatban lévő és idén is zajló, valamint az idén újként elkezdődő és a későbbiekben befejeződő beruházásokat is, mint például a multicsarnok, az iskolafelújítási program, a kerékpárutak építése és a Fehérvár Tüdeje program. Az 50,7 milliárd jelentős részét a 39,4 milliárd forintos állami forrás teszi ki, emellett szerepel a tervezeteben az előző európai uniós fejlesztési ciklusból származó 6,8 milliárd és önkormányzati forrásból 3,9 milliárd forint is. Az energia valamennyi tétele – a gáz, a villamos energia és a távhő – a többszörösébe kerül a korábbiakhoz képest. Azonban a dologi kiadások ezen részét, a szolgáltatások biztonságos működését minden körülmények között finanszírozza az Önkormányzat – hangsúlyozta dr. Cser-Palkovics András. Kiemelte, hogy a takarékossági intézkedések nélkül a költségnövekedés meghaladta volna a 4 milliárd forintot, azonban az energetikai kiadások így is jelentősen, 3 milliárd forinttal növekedtek. A gazdasági társaságoknál az energiár-emelkedésből fakadó többletköltség a változtatások nélkül 3 milliárd lett volna, a takarékosságnak köszönhetően ez a tétel 2 milliárd forint lesz idén. A székesfehérvári közszolgáltatóknál 39 milliárdos többletköltséget prognosztizáltak, ez várhatóan 27,3 milliárd lesz – ennek túlnyomó része a SZÉPHŐ Zrt-nél és a Fejérvíz Zrt-nél jelentkezik. A gazdálkodási és céltartalék igen nagy mértékű, 9.2 milliárd forint lesz. Erre azért van szükség, mert az energiahelyzet okán a működési költségek nehezen számíthatóak ki az egész évre, és főként 2024-re vonatkozóan. Ebből a tételből mintegy 2,5 milliárd a szabadon felhasználható, feladathoz jelenleg nem rendelt, biztonsági tartalék. Hitelt sem működtetésre, sem fejlesztésekre nem vesz fel a város 2023-ban – mondta a városvezető. „Összefoglalóan: az idei költségvetést már nem a COVID, hanem egy újabb nehéz helyzet tükrében állítottuk össze.” – fogalmazott dr. Cser-Palkovics András. Az önkormányzat igyekszik hatékonyan kezelni a háborús infláció és a drasztikus áremelkedések hatásait, úgy, hogy a költségvetés biztosítja a munkahelyek megtartását, a kiemelt önkormányzati programok – Ybl-, Saára Gyula-program, születéstámogatási program, 65 év felettiek támogatása – finanszírozását, a civil szervezetek támogatását is. Minden városrészben lesznek különböző fejlesztések, illetve karbantartások a Városgondnokságon keresztül. Az ukrán menekültek számára gyűjtött mintegy 2 MILLIÓ FORINT támogatást a Székesfehérvári Ukrán Nemzetiségi Önkormányzatnak adja át a város, hogy abból a még Fehérváron tartózkodó menekülteket segíthessék.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|