Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Magyar Ari - Versek és festmények I. Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. június 08.

ImageMagyar Ari 1943-ban született Alattyánon, egy jászsági kis faluban. Egyházi középiskolát végzett, ahol – elmondása szerint - az apácák odaadó nevelése révén sokirányú tudásalapra tehetett szert. Ez az alap szolgál még máig is arra, hogy állandó tanulás, gyakorlás mellett tökéletesítse a hivatás szerinti és hobby foglalkozását - ma már nyugdíjasként is.

Hivatása szerint  az ELTE filológia szakán bolgár nyelv és irodalommal foglalkozott. Ezt követően tolmácsként, idegenvezetőként és fordítóként dolgozott, s a bolgár ifjúsági könyvkiadónál több könyv- és novellafordítása is megjelent. 20 évvel ezelőtt  érdeklődése a festészet felé fordult és különböző kurzusokat látogatva –  Bécsben – két évig a KIS festőiskolát, Pomázon a Kiss János tanár úr által vezetett Somodi László Festő-Szabadiskola studiumait.

Jelenleg a Budai Képzőcsűvész Egyesület elnöke,  és a képzőművészek kiállításait koordinálja, festőversenyeket szervez saját kiállításai mellett. 2007-ben több, mint 200 művész mintegy 2.000 látogató előtti bemutatkozását szervezte meg. Jelenleg két önálló kiállítása látható.

4 évig Bécsben önálló galériát üzemeltetett, amelyet 2006 februárjában bezárt, de a Bécsi Festők Kultúrköre magyar szekciójában jelenleg is dolgozik, valamint tagja az Osztrák Képzőművészeti Alapnak.

Sok önálló kiállítása volt hazánkban és határainkon túl is. Jelenleg bajorországi kiállításának anyagán dolgozik, amelynek bemutatását Holckirchenben tervezik a közeljövőben.

A festészet mellett Csobanzade tatár költő nyersfordítású verseinek magyarosítását készítette el. (Aki Magyarországon tanult, nagy tisztelője volt hazánknak, s  tudományos és irodalmi hagyatékát két nyelven a Krimi Tatárok Egyesülete  Szinferopolban kiadta.) Magyar Ari lebilincselve a majd 100 éve élt tatár költő hazaszeretetétől, érzelmi világától, sorvasztó honvágyától, tragikus életútjától – élete egyik nagy ajándékának tekinti verseinek magyarra ültetését a festés gyakorlása mellett. 

Magyar Ari saját versei:

Nyár…

 

Még mutatja csokrát az akácfa…

de a nyár már nyomul…

Ráfesti színeit

a föld-palettára..!

 

Kivirít a pipacs,

reng a búzatábla…

De sáppad már a mező…

a lomha nyáj nyomában!

 

Bár a délibábot….

nem látjuk már többé…

Elvitte a szennyes „légkör”

- lehet, hogy örökké!

 

Búzatábla is csak

a színét mutatja…

De nyár végére

csekély a termése…

- a kenyért adó magja…

 

Csak a pipacs virul…

tűzpiros virággal…

Figyelmeztet: Ember….

csínján bánj…

az e földi világgal…

 

Ismerd fel a veszélyt!

Védd a természetet!

Gyarló módon ne szipolyozd ki

a szent földedet!

 

Mert a föld egyszeri…

ősi lakóhelyed…

A világ-végtelen,

nem a te lét-tered…!

 

Jéghideg kémia…

vagy forró tűztenger…

Nem fogad be téged…

ily nagy szeretettel…

 

- mint a földünk, hazánk…

otthont adó tája…

Vigyázz rá!

- és ne ítéld te magad…

az ÖRÖK PUSZTULÁSRA!                                            

  

 

Nyári napmelegtől….

 

Nyári napmelegtől tikkadó világ…

Szellő sem fúj, fű se rezzen…

és kókadtan szenved…

a szomjazó virág…

 

Az árnyék is forró…

nézel tétován távolra…

messze, messze…

Káprázat kísértne?

vagy, látomásod lenne?

a puszta síkon - vízesést látsz!

…de csak képzeletben!

 

A föld kőkemény kérge,

akár a kiszáradt…, öreg fa törzse…

Ráncos….gyűrődött,

mintha vízért könyörögne…

 

Megállt az idő…

a fejedben a gondolatnak…

már nyoma sincs...

milyen is volt…mikor a földön…

tarkán zsibongó élet volt….

SZÉPSÉGES ÉLET…

mely a…legcsodásabb kincs!

 

Nincs visszafordulás!

Visszalépni már nem lehet…

hisz a pusztulás felé tol…

a kapzsi, buta….habzsoló…

mindent felfaló…ÉLVEZET!

 

Birtokolni mindent, lemondani…

a kényelemről…a luxusról…

nem tudunk mi már!

És elgondolni sem…hogy,

ebből ránk…később majd mi vár!

 

Most csak klímaváltozás!

Egy-két fok…semmiség…!

Ózon-lyukakkal lesz tele…

a nyári bárány-felhőtlen…

napsugaras ég!

 

Nyári napmelegtől….tikkad a világ…!

Fű se rezzen…mert nincs!

És meghalt a kókadt, szenvedő…

utolsó, illatos, tarka kis VIRÁG!

 

 

Imám….

 

Uram bocsásd meg vétkeim…

A világot kőszívvel, gőggel néztem…

azt gondoltam….minden értem van….

és mérhetetlen volt a kevélységem…

 

Átnéztem a szenvedés felett..

a gyengébbeket meg sem láttam…

az elesettet szinte elkerültem…

a „magasabb rendűek”  kegyeire vágytam…

 

Bizonyítani akartam folyton…

hogy különb vagyok…és méltóbb

a javak birtokára – mástól…

Nem kerestem lelkem békéjét…

csak üldöztem az előnyt, az anyagi világtól…..

 

Ma már látom…kincsem oly kevés…

Köröttem oszlik-foszlik minden…

Lelkem fénye nem hogy csillogó…

de szinte semmi színe nincsen…

 

Mert kicsi bennem az alázat magja…

a társaim iránti megértés  sekélyes…

A tűrés küszöböm …is alacsony szintű…

a az együttérzésem is, bizony szegényes…

 

altatom kételyem…hogy lám…

más sem különb… többnyire ilyen a világ…

és íme…még mindig vétkezem….

Ha lelkemben még mindig gyom virít…

és nem bimbózik…  nemesebb virág…

 

Uram…bocsásd meg gyarlóságom…

És segíts….magamat kontrolálnom…

Hogy tisztességgel, sokkal jobb legyek…

Lelkem békéjéért, s másokért….tetszésedre…

ha későn is…de mindent megtegyek!

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >